Ha az ősember hosszan morfondírozik, hogy leszúrja-e a kardfogú tigrist vagy sem, akkor nem mi kerülünk a tápláléklánc csúcsára. A gyors döntés tehát ősi ösztön.
Egyetlen másodperc alatt eldöntöttem, hogy ma arról írok, hogy milyen gyorsan döntünk. Állítólag 0,2 másodperc kell ahhoz, hogy valaki megtetsszen nekünk, de, ha kocsit vagy lakást akarunk venni, ahhoz sem kell több, mint 25 perc. A munkahely kiválasztására is csak másodperceket szán az agyunk, nyilván azért, mert 0,2 szekundum kell neki ahhoz, hogy eldöntse, szimpatikus-e a hely vagy sem.
Azt mondják, felgyorsult a világunk, ezzel magyarázható mindez, de én ezzel nem értek egyet. Azt gondolom, hogy a gyors döntés a túlélés záloga, ha az ősember hosszan morfondírozik, hogy leszúrja-e a kardfogú tigrist vagy sem, akkor nem mi kerülünk a tápláléklánc csúcsára. A gyors döntés tehát ősi ösztön.
Ennek fényében kijelenthetjük, hogy azok az emberek, akik például órákat képesek egy boltban flangálni anélkül, hogy kiválasztanának valamit, valójában nem akarnak venni semmit. Aki nem válaszol azonnal a kérdésünkre, az nem akar felelni (vagy fél kimondani), aki az étteremben nem tud választani a menüből, az nem éhes.
Fura dolog, hogy mit művel velünk az agyunk, mi meg nap mint nap azon dolgozunk, hogy elhallgattassuk, ahelyett, hogy odafigyelnénk, mit üzen. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha nem rágódnánk azon, mit szól majd a szomszéd, a kollégák és a család, ha nem kellene azzal törődnünk, hogy megfeleljünk másoknak, csak mennénk és csinálnánk, amihez kedvünk van! Megtehetnénk, nem kell hozzá semmi más, csak egy kis bátorság. Ha pedig belevágtunk, hát csináljuk is végig!
Mégis mi bajunk lehet akkor, ha olyat teszünk, ami nem tetszik másoknak? Aki kritizál minket, azt az agyunk 0,2 szekundum alatt úgyis az ellenszenves emberek közé sorolja, és akkor már nem is érdekes a véleménye.
