Sokan úgy gondolják, hogy Orbán Viktor a budapesti olimpiával is csak tovább akarja építgetni piramisát. Én ebben nem hiszek.
Egyrészt a kormányfő valóban sportőrült, másrészt szerintem az esélyek az ötkarikás játékok Magyarországra hozatalára nem túl jók, azaz ebből a játszmából a miniszterelnök inkább vesztesként kerülhet ki.
Ugyanakkor az is tény, hogy a Budapesti Olimpiai Mozgalom elnöke, a kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Szalay-Berzeviczy Attila is lelkesen tapsol az ötletnek – persze ki, ha ő nem? –, egyáltalán nem tartja irreálisnak a sikeres pályázatot. Közgazdasági képzettségben ugyan nyilván nem veszem fel vele a versenyt, azért (mint ezt a vele készült interjúban olvashatják) szerintem túlzott a derűlátása Magyarország várható gazdasági teljesítményéről.
Tudni kell, ha még tartani is tudjuk az első félév váratlanul magas gazdasági növekedését, 2014 végére sem érjük el a 2008-as szintet. És mi lesz, ha 2017-ben megkapjuk a 2024-es játékok rendezési jogát, s utána (ha addig nem) újra zord idők jönnek majd a világgazdaságban – amire pedig, valljuk be, van esély.
De rendben, Szalay-Berzeviczy nemcsak a közgazdaságtanban járatosabb nálam, de alighanem a sportról, az olimpiai kandidálásról, a nemzetközi szelekről, a lobbizás kulisszatitkairól is többet tud, mint én.
Egy dologban azonban én vagyok előnyben: szerintem jobban mérem fel a magyarok közérzetét, bármit is mondjanak a közvélemény-kutatások. Én úgy tapasztalom, a budapestiek idegeit már az elmúlt időszak építkezései miatti felfordulás és dugók is megtépázták, ennek az állapotnak a hat-hét éves meghosszabbítását, sokkal töményebb formában, semmiképp nem szeretnék. A BOM elnökével szemben ezért én kifejezetten üdvösnek tartanék egy népszavazást, akkor is, ha ez azzal fenyeget, hogy a fővárosiak kiveszik Orbán kezéből kedvenc játékszerét.
