A tengerentúlon az a szenzáció, hogy egy idős kanadai hölgy nyolc napig kibírta az erdőben. Azt evett, amit talált és patakokból ivott. A hősüket ünneplik, mi pedig nézünk bambán, nem értve, mi is ebben a nagy durranás.
Itthon ugyanis tele a padlás túlélővel. Az átlagos magyar nyugdíjas Kanadában naponta az újságok címlapjaira kerülhetne. A főcímeket is látom magam előtt: Vali néni megint kibírta a hó végéig! Vagy: Öt napig csak csirkenyakat evett! Esetleg: Főtt krumplin és tésztán él a nyugdíjas.
Akár nevethetnénk is, de egyáltalán nem vicces a téma, főleg, hogy Zsiga Marcell túlélésszakértő is megmondta, 47 ezer forintból meg lehet élni. Meg szép lassan halni…
Egy kedves ismerősöm két éve lelépett Budapestről. Nagy nehezen eladta a svájcifrank-hitellel terhelt családi házát, megszabadult a kocsijától, hagyta a francba a menedzseri állását, vett egy tanyát meg negyven kecskét. Azóta kecskesajtot meg kecsketejből fagylaltot készít a feleségével, járják a környékbeli piacokat, fával fűtenek és kútból húzzák a vizet. Sárga csekket nem nagyon lát, tévéjük nincs, ha valami fontos történik, a piacon úgyis beszélnek róla. Hajnalban kelnek, megfejik a negyven kecskét, napközben a sajttal bíbelődnek, este pedig ismét a kecskékkel foglalkoznak. Boldogok. Amikor meglátogattam, megkérdeztem tőle, mit csinál napközben, ha éppen nem a kecskékkel meg a sajttal foglalkozik. Rám nézett, és a legnagyobb természetességgel azt válaszolta: Mit? Hát a madarakat nézem.
Aztán mentem is. Beültem a hitellel terhelt autómba, megérkeztem a hitellel terhelt házamba, ahol a postaládában három csekk várt.
Ő nagy túlélő vagy én?
Kapcsolódó írásunkat itt olvashatják.
