A harag a sértett, megrövidített, csalódott ember indulata azon személy ellen, aki ezeket a negatív dolgokat okozta neki. Szakemberek szerint már csecsemőkorban is képesek vagyunk haragudni, ez ugyanis védelmet jelent a további csalódások ellen. A harag további fokozása a düh, ezt a bosszú követi.
A harag kétirányú: haragudhatunk mi valakire, éppen úgy, ahogy ránk is haragudhatnak. Előbbi a veszélyesebb: elhatalmasodhat és teljesen uralma alá hajthatja az életünket. Gyökeret ereszthet bennünk, és megmérgezi a lelkünket. Ha haragunk elhúzódik és meggyökeresedik, szövetségesből ellenségünkké válik.
Még veszélyesebb a düh: ez a testünket is lendületbe hozó érzelem pusztító erővel bír, ha elhúzódna, minket is megölne – tartják a szakavatottak. Rövid távon tehát lehet, hogy véd, hosszú távon viszont minket emészt fel a harag. Nem hiába tartja a népi bölcsesség, hogy a harag rossz tanácsadó.
Magam sem vagyok haragtartó típus. Ha valakire megharagszom vagy dühös leszek, inkább kiadom magamból, nem hordozom magammal, ugyanis az évekig forralt bosszú jobban leépíti a kiötlőjét, mint aki ellen irányul.
Különben is itt a nyár, szépen süt a nap, egy hűsítő itallal a kezünkben a vízparton miért is haragudjunk a világra?
A karácsonyt szokás a megbocsátás időszakának tartani, de talán a nyár is kedvező időszak lehet erre. Keressük fel régi haragosainkat és egy jó sör vagy fröccs mellett beszéljük meg vele egykori sérelmeinket!
Különben könnyen sértett, megkeseredett emberekké válhatunk, vagy olyanokká, akik az éjszaka kellős közepén is képesek egymásnak esni, ha egy buli után véletlenül összetalálkoznak. Talán olyan dolgok miatt, amikre már ők sem emlékeznek.
Megéri?
