Tallós Rita nem kap munkát, mert rákos. Nem azért, mert munkaképtelen, hanem, mert rákos. Két eset lehetséges, vagy azért nem kap munkát, mert azt gondolják, a betegsége majd akadálya lesz annak, hogy normálisan teljesítsen, vagy azért, mert félnek egy rákbetegtől.
Félnek tőle, mert nem tudják kezelni a helyzetet, nem tudják, mennyire kell tapintatosnak lenni, mennyire együttérzőnek, az a jobb-e, ha tudomást sem vesznek a betegségéről vagy az, ha állandóan kérdezősködnek. Erre speciel van egy mindent verő ötletem: tőle magától kell megkérdezni, neki mi a jó.
Mifelénk nagy probléma az, hogy nem tudjuk kezelni a másságot és előítéletesek vagyunk. Cigány? Biztos lop, jó lesz vigyázni a holmijaimra. Meleg? Ajaj, nem figyelek oda, és a fenekemet fogja markolászni. Zsidó? Ha csak teheti, átver és kiforgat a pénzemből. Fogyatékos? A francba, majd gürcölhetek helyette. Rákos? Szerencsétlen, biztos alkalmatlan a normális munkára.
A fiam volt gimnáziumában minden évben tartottak egy napot, amikor fogyatékosokat fogadtak az iskolában, s a gyerekek megismerkedtek a problémáikkal, tanulták, hogyan lehet velük együttműködni, lelkiekben és konkrét tettekben is kezelniük kellett a helyzetet. Ugyanerre lenne szükség nap mint nap nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek közegében is, hogy képesek legyünk elfogadni bármilyen természetű másságot.
És akkor nem az lesz a munkahelyeken a kiválasztás alapja, hogy valaki cigány vagy sem, meleg vagy sem, beteg vagy sem, hanem a képességek és a társadalmi szolidaritás. Ja, meg persze az, hogy van-e egyáltalán munka. Mert manapság – kormányzati sikerpropaganda ide, kormányzati sikerpropaganda oda – azért ez a fő kérdés.
