Vélemény: Tízezer perc

A haza sorsa most nem azon múlik, mit mond Orbán Viktor, hogy a Jobbik megkapja-e a parlament titkosszolgálati bizottságának elnöki székét, de még azon sem, hogy felépül-e a német megszállás emlékműve! (Felépül.)

Az dönti el a jövőt, hogy a kormány mit csinál a svájcifrank-adósok hiteleivel. Az, hogy tovább rombolja-e a bankrendszert, a nemzetközi piacok bizalmát, vagy sem, hogy tovább akadályozza-e a vállalatok hitelezését, vagy serkenti azt.

Még nagyobb kérdés, hogy képes-e a kormány valamit kezdeni azzal az egymilliónyi, alacsonyan iskolázott polgártársunkkal, akik a munkaerőpiacnak jól láthatóan sem most, sem később nem kellenek. Tud-e olyan viszonyokat teremteni, amelyek között a magántőke mégis képes, és hajlandó lesz állást adni közülük néhány százezernek, vagy életük végéig maradnak az adópénzekből fizetett közmunkán. Ha hosszú távon is az államkassza fizeti a bérüket, az megöli a növekedést.

Még ennél is sürgetőbb, hogy a kormány a közeljövőben ne csak arról számoljon be, hogy mennyit emelkedtek a bérek Magyarországon, hanem arról is, hogy mennyit növekedett a termelékenység. Arról, hogy egységnyi nyersanyagból és energiából egy magyar munkás egy óra alatt képes-e több értéket előállítani, mint tegnap, és képes-e többet, mint egy román vagy egy albán munkás. Mert, ha csak a bérek nőnek, a termelékenység nem, akkor minden pluszba kifizetett forint rontja a helyzetünket.

Az a kérdés, hogy a kormány tud-e növekedést csiholni a gazdaságból, vagy marad az 1–2 százalékos toporgás. Sokat segítene, ha egyszer nemzeti és egyéb hülyeségek helyett azért tetszene az utcán tüntetni, hogy a kormány javítsa a termelékenység feltételeit, vagy folytasson értelmesebb árfolyampolitikát. Se árvalányhaj, sem nemi egyenlőség, csak úgy a megélhetés végett! Mit szól, menni fog?