Vélemény: Pró és kontra

Étkezőkocsi

Sosem felejtem el azt a fejkendős, sokszoknyás nénit, aki kényelmesen letelepedett a metrókocsiban, majd megterített a térdén. Elővett egy grillcsirkét, bicskával kenyeret szelt, és jóízűen elkezdett falatozni. Terjengett az ételszag, ment a csámcsogás, zsíros ujjak marcangolták a húst, miközben az asszony jobbján és balján helyet foglalók látványosan odébb húzódtak pár szerelvénnyit.

Döbbenetes látvány volt szegény néne, akire senki sem szólt: a kiragasztott piktogramok némán meredtek rá. Nem véletlen, hogy ezek a járművek nem étkezőkocsik, és suta az „elvitelre kaptam, ezért eszem-iszom itt” érvelés. Szégyen a kiömlő kólától, kávétól, szesztől ázó járműpadló és ülés, meg a hátrahagyott csomagolópapírok. Amiket persze sosem a lelkesen ott étkezők takarítanak el.

Kedveseim!

Tapasztalt tömegközlekedőnek számítok: az eddigi életem során megvásárolt BKV-bérleteim árát összeadva alsó hangon kétmillió forintot beletoltam már a fővárosi közlekedési vállalatba. Ennyi pénzért az ember elvárná, hogy kapjon valamit. Én mégis úgy érzem, egy lyukas zsebbe tömöm a lóvét, amit valakik összesöprögetnek, s aztán mindent csinálnak belőle, csak azt nem, ami egy közlekedési vállalattól elvárható.

Az egy dolog, hogy naponta lerohadnak a buszok, kigyullad valamelyik metró és leállnak a villamosok. Ehhez már annyira hozzászoktunk, hogy meglepődünk, ha két egymást követő napon nincs semmi fennakadás. De hogy egy péksüteményért valakit 8 ezer forintra büntessenek, az már kiakaszt! Itt lenne az ideje EMBER-központúbbra cserélni a mostani látásmódot, kedves BKV!