Hajlamosak vagyunk felületesen ítélkezni. A gyerek veri a szülőjét? Borzalmas, nincs már ezekben a mai fiatalokban (bár van, amikor életerős ötvenesek püfölik hetven-nyolcvanesztendős anyjukat, apjukat) semmi jó érzés.
Kétségtelen, kulturált, intelligens emberekkel is előfordul, hogy gyerekük ellenük fordul, hiszen – vallja a szakember – az anyagiak megvonása, a káros szenvedélyek finanszírozásának megtagadása agressziót szülhet.
Azt gondolom, ebben az esetben is tetten érhető a szülő felelőssége, hiszen nagy valószínűséggel ő rontott el valamit a gyermek nevelésében. Elfelejtette neki megtanítani, hogy az anyagi javakért meg kell dolgozni vagy azt, hogyan kell kulturáltan inni, játszani, mennyire vigyázni kell a drogokkal.
Más eset persze az – és ez inkább az iskolázatlan emberekre jellemző –, amikor a szülő maga jár elöl rossz példával, mert a gyermek kis korától már azt látja: verik
a nagymamát vagy éppen őket magukat agyabugyálják el rendszeresen a szülők, ezzel mutatva meg azt: a konfliktusok kezelésének leghatékonyabb módja az erőszak.
Egész más történet, de erről is írt a Bors: egy amerikai család garázsában hét halott újszülött csontvázára bukkantak a rendőrök. Kiderült: az anya titokban szült, a szomszédok nem vették észre, hogy várandós. Mi több: a férj, aki a bejelentést tette, sem tudott neje terhességeiről. Elképesztő!
A szülőverők is családban nőttek fel, az amerikai pár is családban élt. Lehet nekem papolni a család szentségéről, de az biztos, nem ez a „szövetség” az összetartó erő ember és ember között, hanem a kölcsönös odafigyelés, egymás megbecsülése és tisztelete, adott esetben a szeretet.
Igaz, ideális esetben erre egy családon belül van a legnagyobb esély.
