A magyar utak tele vannak svédekkel, németekkel, franciákkal, és ezek elegyével, s bármennyire is fáj, ki kell mondani: a magyar ember szarul vezet.
A nemzetközi kutatás szerint a svédek telefonálnak vezetés közben, a spanyolok állandóan dudálnak, a németek nem tartják be a követési távolságot, a franciák pedig rettegnek a többi autóstól.
Ma reggel az Attila úton láttam egy vezetőt. Csakis svéd lehetett, hiszen bőszen telefonált. De német vér is csordogálhatott az ereiben, mivel magasról tett a követési távolságra, sőt, megmutatta, milyen a spanyol virtus, és azzal lendülettel ledudálta az előtte csordogáló franciát. Azt a bácsikát, akinek minden megtett kilométer maga a rémálom, magánál csak a tizenkét éves autóját félti jobban.
A magyar utak tele vannak svédekkel, németekkel, franciákkal, és ezek elegyével, s bármennyire is fáj, ki kell mondani: a magyar ember szarul vezet. Ebben aztán minden hazai autós egyetért, mindaddig, míg nem őrá mondják, hogy kínos, amit az utakon művel.
A magyar autós társadalom amúgy kétpólusú. Vannak a totyogók, akik azt sem tudják, hogy a következő kanyart hogyan veszik be. Szerintük ők jól vezetnek. Megfontoltan, komoly kifejezéssel élve: defenzíven. Aha. Valójában be vannak kakilva minden szituációtól. Ők a pesti franciák. Az autósok másik táborába pedig a totyogókat idegbetegen kerülgetők tartoznak. Akik biztosak benne, tökéletesen urai a helyzetnek, csak a többi hülye és lassú. Ők a pesti németek és spanyolok.
Ami pedig a két táborban közös, mindenki tesz a másikra. Udvariasság kizárva, index minek, amúgy pedig kapd be, anyád, rohadj meg, te köcsög, amiért megelőztél, bejöttél elém, túl lassan vagy túl gyorsan mentél! Hogy a rák enne meg!
Persze vannak köztünk udvarias vezetők is. A Forma-1-ben szereplő Baumgartner Zsolt például rövid karrierje során talán ha egyszer előzött verseny közben.
Ő a mi emberünk!
(Cikkünket itt olvashatja)
