Ezoterikus körökben úgy tartják, hogy az ember maga választja meg a sorsát, s így halálát is. Ha így volna, akkor egy soroksári 36 éves családanya az életét áldozta azért, hogy rádöbbenjünk, mennyire kegyetlen, igazságtalan és veszélyes a világunk.
Az újságíró – és más, aki a munkája révén naponta tragédiákkal találkozik – kialakítja azt a védvonalat, amelyen nem engedi át lelke mélyéig mások gyászát. A világban naponta milliók, s hazánkban is százak, ezrek halnak meg váratlanul betegségben, balesetben, természeti csapás miatt, vagy válnak bűncselekmény áldozatává.
Néha egy-egy különösen kirívó eset megrázza a közvéleményt, de mindenki igyekszik megnyugtatni magát: vele ez nem fordulhat elő. Magyarországon nincs cunami és pusztító földrengés, nem lövöldöznek drogbárók, és a mi családunk, a mi párunk nem olyan, mint ahol féltékenység, mohóság vagy esztelen indulat szedi áldozatait. Elhisszük, hogy bennünket nem lehet rászedni, hogy a riasztó, a kutya, a szomszéd figyelme megvéd, nem mászkálunk éjszaka egyedül elhagyatott helyen, és nem lakunk magányosan a falu szélén.
De mit mondjunk most? Krisztina helyében bármelyikünk lehetett volna! Most már nem léphetünk ki sötétedés után az ajtón? Nem sportolhatunk, nem mehetünk moziba vagy szórakozni? Rettegnünk kell mindenkitől, mert nem tudhatjuk, ki vet kötelet a nyakunk köré?
Remélem, a rendőrség gyorsan elfogja a tetteseket, de ezzel még nem lehet nyugalmunk. A bűnözés, az agresszió olyan méreteket öltött, ami a büntetésnél komplexebb megoldást kíván. Ahogyan az okok is mélyebben gyökereznek annál, mint hogy néhány kegyetlen gonosztevőnek szórakozni támadt kedve. A jövő bűnözői itt nevelődnek közöttünk.
