Az az egy már biztos, hogy a baloldali politikusok szeretik a túrógombócot: Zuschlagot is azzal várta a felesége haza a börtönből, meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is azt főzött Kötcsén. Sok tejföllel, porcukorral szeretem én is.
Azt már kevésbé szeretem, ha leköpködik az ország korábbi miniszterelnökét a nyílt utcán, és félnie kell a bíróságra menet. Független ez attól, mit gondolok Gyurcsány Ferencről, Orbán Viktorról vagy bárki másról. Független attól is, hogy Gyurcsány Ferenc személye kiérdemli-e a tiszteletet.
Itt arról van szó, hogy civilizáltnak és demokratikusnak nevezhető-e egy ország, amelyik nem képes tisztelettel viseltetni a korábban demokratikus úton hatalomra jutott bármelyik vezetőjével?
Ahol egy bíróságra igyekvő politikust megfélemlítő demonstrációval fogadhatnak, leköpködhetnek? Meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága, kiterjedhet-e a másik megalázására, önbíráskodásra, bárkiről legyen is szó? Aggasztó apró jelek ezek, amelyekből látszik, hogy a politikai kultúra Magyarországon még mindig a béka feneke alatt van.
Aki mást gondol, az ellenség, azon erőszakot kell venni. Ha az erőszak kiköltözik az utcára, és azt a hatalom tudomásul veszi, amikor neki jön jól, számolnia kell azzal, hogy akkor sem tudja majd megfékezni, amikor számára is ártalmassá válik. Gyurcsány megosztó személyiség, akit egy ellentmondásos politikai helyzet lökött a csúcsra, hogy aztán az első válság elfújja. Részese volt az egykori KISZ-vagyon elherdálásának és a szocialista párt tönkretételének.
Nem ő nem érdemli meg ezt a bánásmódot, hanem mi, annak az országnak a polgárai, amelynek egykor a kormányfője volt. Vagy mégis ezt érdemeljük?
