Elégedetten, nevetgélve lépett ki a börtön kapuján a három nehézfiú. Előzetes letartóztatásban ültek, mert a gyanú szerint idős embereket fosztottak ki, volt, akit agyon is vertek. Akár életfogytiglant is kaphatnak, de a bíróság – kényszerűen betartva a paragrafusokat – megadta nekik a lehetőséget arra, hogy kereket oldjanak.
Nincs mese: lejárt az előzetes letartóztatás törvény által megszabott maximális határideje, s mivel ítélet nem született, ki kellett engedni a bandatagokat. Annak idején ugyanígy járt az igazságszolgáltatás a fekete sereg vezérével és a zálogházi rablóval is: ítélet híján eleresztették őket, ők pedig annak rendje és módja szerint éltek a kínálkozó alkalommal, és leléceltek. A dolgok jelenlegi állása szerint augusztusban a romagyilkosok is kisétálhatnak a dutyiból.
Nem csak az áldozatok hozzátartozóinak és a bűnügyeket lelkiismeretesen felgöngyölítő rendőröknek szorul ilyenkor össze a gyomruk. A gonosztevők szélnek eresztése bizonytalanságot ültet el mindenkiben. A polgár nemcsak azt várja el az igazságszolgáltatástól, hogy egy már megtörtént eseményre reagáljon, hogy szankcionáljon, hanem a megelőzést is. A társadalom természetes védelmi mechanizmusa, hogy kirekeszti a veszélyes elemeket. S lám: néha pont a jog gátolja meg ebben.
Ez a téma nem újdonság, hosszú évek óta rágjuk a gittet. Egy-egy aktuális eset kapcsán a politika is felemeli a szavát. Sajnálkozó, elítélő nyilatkozatok váltják egymást, jogszabály-módosítást, nyomkövető karperecet, meg ki tudja még miket ígérnek – aztán nem történik semmi. Itt az ideje, hogy cselekedjen a hatalom. Ne asszisztáljon tovább gengszterek szökéséhez. Amíg a bíróság nem lecsukja, hanem kiengedi a bűnözőket, addig senki sem érezheti magát biztonságban.
