Van benne valami. Van benne valami, ami azon túl, hogy szavak formájában benne is marad, másokat mindenképpen beszédre, tettekre ösztökél. Két kezemen meg tudom számolni, hogy ByeAlex hány alkalommal nyitotta ki a száját, az esetek többségében pedig ilyenkor a Kedvesem című dalt énekelte.
Ha jól számolok: háromszor A Dalban, kétszer Malmőben, és adott egy koncertet is. Minimum. ByeAlex mégis a címlapokon van. Betölti a Kárpát-medencét, színházakban, vásárokon bukkan fel, pedig nem beszél, nem is nagyon énekel.
Az elmúlt egy hétben hetvenkilenc cikk jelent meg róla. Az elmúlt egy hónapban hétszáztizenöt. A Google kereső a „ByeAlex” kifejezésre két és fél millió találatot jegyez. Jó, jó, megtévesztő lehet, hiszen alapvetően angolul is értelmes kifejezésről van szó, de mégis. Az nem lehet véletlen, hogy egy szegedi színházban ByeAlex zavarja meg az előadást, előtte pedig a hídvásáron látták sétálgatni. Az Irigy Mirigyek sem véletlenül éneklik a dalát, a Bagi-Nacsa duó sem véletlenül sapkás, szakállas a saját műsorában. És mi sem véletlenül írunk róla: ByeAlexre mindenki vevő.
Márta Alex lassan harminc, filozófia szakot végzett. Néhány saját számmal büszkélkedik, és lelkesen írja a blogját. Ez így volt fél évvel ezelőtt, és így van ma is. De időközben életre kelt egy ByeAlex nevű figura, aki mindig sapkás, mindig szemüveges és mindig borostás. Az ő története pedig az őt megformáló Márta Alex akarata ellenére önálló életet él.
Hogy meddig? Nehéz ezt megjósolni. Meglehet, ha Márta Alex beszélne, nyilatkozna, tévéműsorokban szerepelne, egy szempillantás alatt „ölné meg” a jelenséget. Az is előfordulhat, hogy a Kedvesemet követő új sláger feledteti majd a mítoszt. Amíg azonban ez kiderül, addig marad minden a régi: ő és az egész ország ByeOs.
