Elképesztően nagyszabású, egyben lenyűgöző ókori templomkomplexum magasodik az egyiptomi Nasszer-tó nyugati partján. Kevesen tudják azonban, hogy a gigantikus műemlék ma nem ott áll, ahol eredetileg felépítették. Az ókori Egyiptom egyik leghíresebb építménye, Abu Szimbel megmentése hívta életre az UNESCO Világörökségek megóvását célzó egyezményt.
Az ókori egyiptomi Abu Szimbel templomainak megmentése
Végveszélyben II. Ramszesz fáraó sziklába vájt templomai
Kétségtelenül az ókori Egyiptom egyik legszebb, legkülönlegesebb műalkotása a II. Ramszesz fáraó által elrendelt templomkomplexum, az Asszuántól nagyjából 230 kilométerre, a Nasszer-tó nyugati partján álló Abu Szimbel sziklatemplomok, melyek a Kr. e. XIII. században készültek a fáraó és családja tiszteletére és az öröklét számára.
Mert hát miért is gondolta volna az Egyiptomi Birodalom talán leghatalmasabb fáraója, hogy a hatalmas, sziklába álmodott ikertemplomai mégsem az öröklét végezetéig fognak ott állni, ahol ő azokat felépíttette?
Történt ugyanis, hogy 1959-ben az egyiptomi kormány az Asszuáni-gát, illetve a hozzá tartozó víztározó megépítéséről döntött. A projekt gazdaságilag fontos volt, mivel szabályozta a Nílus áradásait és energiát termelt.
Igen ám, csakhogy a csodálatos ókori műemlék éppen azon a helyen állt, amelyet a tervezett tározó vize el fog lepni, ez pedig végzetes lett volna a templomegyüttes számára.
Az UNESCO világméretű nemzetközi kampányt indított Núbia 22 kritikus történelmi helyszínének, ókori műemlékeinek megmentésére (ugyanis nem kizárólag az Abu Szimbel-i sziklatemplomokat fenyegette a megsemmisülés veszélye, hanem több más műemléket is, például a Philae-i templomegyüttest).
Azt azonban mindenki tudta, hogy ezzel a projekttel hatalmas fába vágják a fejszéjüket.
Abu Szimbel grandiózus ikertemplomai
A 20 év alatt, Kr. e. 1244-ben elkészült templomok – melyek ma a Nasszer-tó kéken csillogó vizére néznek, háttérben a sivatag sárga homokkövének végtelenjével – II. Ramszesz, illetve felesége, Nefertari tiszteletére épültek, és az ókori Egyiptom fáraójának a hatalmát szimbolizálták.
Az építmények kívülről is meghökkentő mérettel és kivitelezéssel készültek: bejáratuknál a fáraó kolosszális, 20 méter magas szobraival, melyekből négy is készült, míg felesége, és gyermekei kisebb méretben, az uralkodó lábánál láthatók.
A templomegyüttes igazi csodája viszont talán a hegy gyomrában rejtőzik. A templom ugyanis úgy épült, hogy a Nap tengelye mentén helyezkedjen el, aminek köszönhetően évente kétszer fény áramlik be a legbelső szentélybe, ahol ilyenkor fényárban fürdik Rá, Amun, és Ramszesz szobra, míg a negyedik szobor, Ptah, a titokzatos teremtő alakja árnyékban marad.
Csak gondoljuk végig, hogy ezt a grandiózus művet a korabeli, kezdetleges technológia segítségével, 3200 évvel ezelőtt építették meg.
1959-ben tehát ezt az építészeti csodát veszélyeztette a megsemmisülés, és a templomok megmentése legalább akkora volumenű beavatkozást igényelt, mint maga a megépítésük.
"Minden idők legnagyobb régészeti mentőakciója"
- így jellemezte a projektet az UNESCO Courier, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által kiadott fő magazin. A projekt célja ugyanis – melyben az UNESCO vezetésével ötven ország vett részt, köztük Magyarország is – pontosan az volt, hogy a templomokat biztonságba helyezzék, mielőtt az emelkedő vízszint végleg elnyelné őket.
Abu Szimbel esetében a megoldás egy rendkívül ambiciózus mérnöki vállalkozás lett: a templomot darabokra vágták, és egy magasabban fekvő területre, a folyótól 65 méterrel magasabban és 200 méterrel hátrébb helyezték át. Mindez körülbelül 40 millió dollárba került (ez 2024-ben 405,54 millió dollárnak, átváltva csaknem 142 milliárd forintnak felelt meg).
A projekt során a templomok minden egyes elemét precízen megjelölték és gondosan szétvágták. A templom 1028 darabra vágása (mindegyik átlag 20-30 tonna súlyú) és újbóli összeszerelése példa nélküli műszaki bravúrnak számított.
A vágásokat minimális réssel végezték, hogy később a darabokat pontosan lehessen illeszteni. Az aprólékos vágási technika biztosította, hogy a faragványok és hieroglifák sértetlenek maradjanak. Az így létrejött óriási kőtömböket egy mesterséges domboldalon állították újra össze, amely a lehető legjobban követte le az eredeti helyszín elhelyezkedését. Az illesztéseket végül alig észrevehető módon restaurálták.
A belső terek szerkezetét a lehető legpontosabban állították vissza, hogy az eredeti tájolás és hatás megmaradjon. Az áthelyezés olyan jól sikerült, hogy még a templom belsejében évente kétszer – február 22-én és október 22-én – bekövetkező napfényjelenséget is megőrizték, amikor a Nap sugarai megvilágítják a szentély legbelső kamrájában található istenek szobrait.
A hatalmas munkálatok 1964-ben kezdődtek és 1968-ig tartottak. Néhány templomot már a Nasszer-tó vize alól kellett kimenteni.
Örökség és hatása a műemlékvédelemre
Az UNESCO által szervezett grandiózus mentési akció nemcsak Abu Szimbelt óvta meg az utókor számára, hanem világszerte felhívta a figyelmet a kulturális örökség védelmének, a műemlékvédelem fontosságára.
Ez az esemény inspirálta a Világörökségi Egyezményről való megállapodást 1972. november 16-án, amely azóta is védi a világ legjelentősebb történelmi helyszíneit.
Bár Núbia műemlékeinek megmentése hívta életre az UNESCO Világörökségi Egyezményt, a műemlékcsoport, mint a núbiai emlékművek Abu Simbeltől Philaéig csak a második körben, 1979 áprilisában kerültek fel a Világörökségi Listára. Az első tizenkettőt 1978-ban vették fel.
Abu Szimbel ma is a világ egyik leglátogatottabb műemléke, és a sikeres áthelyezés a nemzetközi összefogás egyik legkiemelkedőbb példája. Az UNESCO és a részt vevő mérnökök, régészek, valamint országok közös munkájának köszönhetően az ókori egyiptomi kultúra egy kiemelkedő emléke menekült meg a pusztulástól.
