Ez a jelentéktelen porosz hercegnőből cárnői rangra emelkedett okos asszony eszét és ravaszságát használta fel arra, hogy elbitorolja a trónt szerencsétlen férjétől, Péter cártól.
Uralkodása alatt kiterjesztette Oroszország határait, és a Smithsonian Magazine szerint : „az igazságügyi és adminisztratív reformok élére állt, szorgalmazta a védőoltások elterjedését, hatalmas művészeti gyűjteményt gondozott, amely a világ egyik legnagyobb múzeumának alapját képezte, operákat és gyermekmeséket írt, és megalkotta az ország első állami oktatási rendszerét."
A 18. dinasztia ötödik fáraója, Hatsepszut Egyiptom második női uralkodója volt. I. Thotmesz legidősebb lánya, Hatsepszut 12 éves korában férjhez ment féltestvéréhez, II. Thotmeszhez, de amikor az Kr. e. 1479-ben meghalt, Hatsepszut régensként kormányzott mostohafia, a csecsemő III. Thotmesz helyett, mielőtt magához ragadta volna a hatalmat.
Hatsepszut fáraóként „az egyiptomi kereskedelem fellendítésén fáradozott, és olyan ambiciózus építési projekteket felügyelt, mint a nyugati Thébában található Deir el-Bahari templom, ahol eltemették" – írja a History.com. Halála után mostohafia megpróbálta eltörölni Hatsepszut valamennyi emlékét – emlékművét lebontotta és megrongálta szobrait, és egészen a XIX. századig sikerült is kitörölnie emlékét a történelemből, amikor a régészek először találtak említést a királynőről.
Ce-hszi Hszien Feng császár alacsonyabb rangú ágyasaként indult, de szerencséje magasba szökött, amikor megszülte egyetlen fiát, a későbbi császárt, Tung Cse-t. Hszien Feng halála után, amikor fia még csak mindössze 6 éves volt, Ce-hszi puccsot szervezett, hogy átvegye a hatalmat a Vének Tanácsától.
Uralkodása alatt Ce-hszi számos lázadást elfojtott, és a Britannica.com szerint „Iskolákat hozott létre az idegen nyelvek tanulmányozására, modern vámszolgálatot vezetett be, nyugati típusú arzenálokat építtetett ki, és felállíttatta az első kínai külszolgálati irodát. A belügyek terén erőfeszítéseket tett a kormányzati korrupció felszámolására és a tehetséges fiatalemberek toborzására."
VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya, a „Szűz királynő" tinédzserkorában megfogadta, hogy soha nem megy férjhez. Féltestvére, Mária után hatalomra kerülve I. Erzsébet „megalapította Angliában a protestantizmust; 1588-ban legyőzte a spanyol Armadát; korábban megosztott országában fenntartotta a békét; és olyan környezetet teremtett, ahol a művészetek virágoztak" – írja róla a Biography.com.
Noha leginkább Julius Caesarhoz és Marcus Antoniuszhoz fűződő szerelmi életéről ismert, Kleopátra önmagában is félelmetes uralkodó volt, számos hadsereget állított fel, hogy legyőzze bátyját és más, a hatalomért versengő embereket, gyakorlatilag társuralkodó volt több családtagja mellett – először apja, majd két öccse és végül fia mellett –, de minden mögött az ő domináns női ereje állt. A History.com szerint Kleopátra „jól képzett és okos volt, (és) különböző nyelveken beszélt".
A legvalószínűtlenebb uralkodó, Theodora színésznőként és prostituáltként kezdte életét, mielőtt elcsábította volna a későbbi Jusztinianus császárt. Társuralkodásuk idején „Theodora a nők házasság- és hozományjogát, a nemi erőszak elleni törvénykezést támogatta, és azt a sok fiatal lányt is pártfogolta, akiket szexuális célú rabszolgasorba adtak egy pár szandál áráért. Törvényei száműzték a bordélyházak fenntartóit Konstantinápolyból és a birodalom minden nagyobb városából. – írja a Guardian.
Japán első császárnéja, Szuiko uralkodása alatt az ország hivatalos vallásává tette a buddhizmust, majd bevezette a kínai naptárt. A History of Royal Women szerint Szuiko emellett „átvette a kínai bürokratikus rendszert, ahol bevezette a Tizenkét szintű rangrendszert", és bemutatta Japán első alkotmányát, amely „a kormánytisztviselők erkölcsére és erényeire összpontosított".
Az észak-itáliai osztrogót birodalomban először fia régenseként uralkodó Amalasuintha a művészetek, az irodalom és az oktatás elismert mecénása volt. Amikor 534-ben meghalt a fia, Amalasuintha unokatestvérével, Theodohaddal osztotta meg a trónt, aki a Britannica.com szerint egy éven belül száműzte az asszonyt „a toszkán Bolsena-tó egyik szigetére, ahol megfojtották a fürdőjében".
Európa egyik leghosszabb ideig trónon lévő uralkodója, Mária Terézia az egyik legtermékenyebb is volt – férjével, Ferenccel 16 gyermeket nemzettek, köztük Marie Antoinette-et. Uralkodása elején Mária Teréziának számos nehézséggel kellett szembenéznie, hogy nőként elfogadtassa hatalmát az országaiban élő nemességgel. Végül sikerrel járt, és uralkodása alatt megerősítette bel- és külpolitikáját és központosított hatalmat vezetett be a birodalomban. A Biography.com szerint katonai erejét is növelte, és igazságos és ésszerű adózási rendet vezetett be.
Viktória a Brit Birodalom csúcspontján került hatalomra, amely akkoriban hat kontinenst ölelt fel. Noha rendkívül konzervatív volt, a ListVerse szerint „ hozzájárult a hatalmas politikai és társadalmi reformokhoz az Egyesült Királyságban, valamint a Brit Birodalomban" szorgalmazta a rabszolgaság eltörlését birodalmában, támogatta a Factory Act-et, „amely a textilgyárak munkaidejét tíz órára csökkentette", valamint hozzájárult a „Harmadik háztartási reformtörvényhez" és kiterjesztette a szavazást a legtöbb brit férfira."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.