Rémálom az easyJet járatán - Turbulencia miatt a repülőgép hirtelen több száz métert zuhant

turbulencia
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 21. 14:00

Az easyJet 181 utast szállító járata hétfőn 12:44 körül indult Korfuról London Gatwickbe. Ám nem sokkal a felszállás után kész rémálom következett, ugyanis turbulencia miatt a repülőgép hirtelen több száz métert zuhant, miközben körülbelül 484 mérföld/órás sebességgel haladt.

Rémálom az easyJet járatán - Turbulencia miatt a repülőgép hirtelen több száz métert zuhant - illusztráció Forrás:Shutterstock/Wirestock Creators

Becky Walters utas elmondta, hogy a korfui nyaralása „rémálommal végződött", mivel az easyJet járata, amelyen utazott, több száz métert zuhant, és a személyzet legalább egy tagja lábtörést szenvedett.

Úgy tudni, hogy a személyzet két tagja éppen az étel felszolgálásához készült, amikor a repülőgép falához csapódtak. A feltételezések szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a pilóta a római Fiumicino repülőtérre irányította a járatot, hogy ellássák őket.

Becky Walters utas megosztotta megrázó élményeit. „A mesés nyaralás egy rémálomszerű utazással ért véget Korfuról visszafelé, ahol szörnyű turbulenciák miatt 200 métert zuhantunk. Két légiutas-kísérő megsérült, eltört a lábuk, ami miatt sürgősen Rómába kellett repülnünk, hogy kórházba szállítsák őket. Ezt követően 6 órát kellett várnunk arra, hogy az easyJet tovább repítse őket" – írta Facebook-bejegyzésében.

„Az augusztus 19-i járaton turbulenciát tapasztaltunk, amelynek köszönhetően sajnálatos módon megsérült a légiutas-kísérő személyzet két tagja. Ezért a kapitány úgy döntött, hogy a járatot Rómába irányítja, ahol a légiutas-kísérők orvosi segítséget kaptak. Ügyfeleink és személyzetünk biztonsága, jóléte az easyJet számára elsődleges fontosságú, és pilótáinkat kiképezték a turbulenciák kezelésére" – mondta az easyJet szóvivője.

Az olasz repülésbiztonsági ügynökség, az ANSV közölte, hogy vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a turbulencia hirtelen és előre nem látható esemény volt – írja a Mirror.

Éld át testközelből, hogy milyen egy nyugodt repülés az easyJet járatán, amikor nem kerül turbulenciába:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.