Egy építészeti csoda: híd, amelyre lakóházak települtek

A türingiai Róma központi helyen, a Via Regia néven emlegetett kereskedelmi útvonal mentén feküdt, ám a várost megközelíteni csak a Gera folyón keresztül lehetett, ezért a lakosok már igen régen hidat építettek az egyik mellékágon. A találékony kereskedők hamar felismerték az átkelőben rejlő lehetőségeket, és a városba érkezőket már itt meglepték áruikkal, hogy vásárlásra csábítsák őket.
Az első hidakat fából készítették, nem csoda, hogy a szerkezet többször leégett, a masszív kőváltozatra pedig sokáig kellett várni. Végül megépült a 79 méteres Sárkányhíd, mostani nevén Krämerbrücke híd egy mészkőből és homokkőből készült falazatba, hat széles, a folyón átívelő boltív fölé.

Az egyház az utazóktól hídpénzt szedett, és a híd mindkét végén templomot emeltek, vagyis az út egyenesen a bencés templomba vezetett, ahol újfent adakozásra ösztönözték a híveket. A kőhíd a tehetősebbeket is beruházásra csábította így, a környéken felhúzott kezdetleges építmények helyén kis idő elteltével elegáns házak magasodtak, vagyis szép lassan lakóövezetté és kereskedőutcává változott a szerkezet. Így azonban a meglehetősen széles híd, amely addig a szekereknek, állatoknak kényelmes átjárást biztosított, jelentősen leszűkült.

A 15. században egy hatalmas tűzvész a fél várost és a hídon álló épületeket is porrá égette, az ezt követően emelt (jellemzően kő-) házak – pontosabban a 62 épületből 32 – viszont máig megmaradtak.

Mivel a korabeli szakemberek tartottak attól, hogy a magas, háromszintes házak túlterhelik a híd tartószerkezetét, minden boltívet megerősítettek. Ezt követően vált közkeletűvé a Krämerbrücke (a kereskedők hídja) elnevezés, a városban járva ma is így keressük, ha szeretnénk megcsodálni.

A későbbiekben újabb változások történtek: a bencés templomot a 19. század elején lebontották, helyére lakóházak kerültek. A híd a második világháborúban szerencsére nem pusztult el, csak néhány házat ért bombatalálat.

Néhány kivételtől eltekintve a házak ma a város tulajdonában vannak. Mindegyik favázas, homlokzatuk, színük azonban különböző, és a díszítőmotívumok, rozetták is nagyon sokfélék, érdemes időt szánni a megfigyelésükre. Az épületeken különös hangsúlyt kapnak a hajlatok, a párkányok, amelyeknek sajátos szimbolikája gyakran az eredeti tulajdonos foglalkozására utal.

A házak földszinti helyiségei a 21. században is kézműveseknek adnak otthont, a helyi hagyományokat őrző mesterek finomságokat, borokat, fűszereket, használati tárgyakat árulnak. A leghíresebb boltok egyike a Goldhelm, ahol megkóstolhatjuk a messze földön híres erfurti kézműves csokoládét, illetve itt található Martin Gobsch üzlete, ahol fából készült babákat vásárolhatunk. Beate Kister, a 25-ös házú számú ház bérlője pedig a vidékhez szervesen kötődő grafikákat készít, az alkotó fő inspirációs forrása Türingia, a természet, a város és a híd szépsége. A sétában elfáradtak a hangulatos étteremben vagy kávézóban pihenhetnek meg.

(Forrás: Lakáskultúra)