Egy építészeti csoda: híd, amelyre lakóházak települtek

Gera
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 01. 13:33
A németországi Erfurt leghíresebb építészeti látnivalója a Gera folyó fölött átívelő híd, amelyen lakóházak vannak, Európában egyedülálló módon.

A türingiai Róma központi helyen, a Via Regia néven emlegetett kereskedelmi útvonal mentén feküdt, ám a várost megközelíteni csak a Gera folyón keresztül lehetett, ezért a lakosok már igen régen hidat építettek az egyik mellékágon. A találékony kereskedők hamar felismerték az átkelőben rejlő lehetőségeket, és a városba érkezőket már itt meglepték áruikkal, hogy vásárlásra csábítsák őket.
Az első hidakat fából készítették, nem csoda, hogy a szerkezet többször leégett, a masszív kőváltozatra pedig sokáig kellett várni. Végül megépült a 79 méteres Sárkányhíd, mostani nevén Krämerbrücke híd egy mészkőből és homokkőből készült falazatba, hat széles, a folyón átívelő boltív fölé.

A Krämerbrücke híd panorámája Forrás: Shutterstock/Nyokki

Az egyház az utazóktól hídpénzt szedett, és a híd mindkét végén templomot emeltek, vagyis az út egyenesen a bencés templomba vezetett, ahol újfent adakozásra ösztönözték a híveket. A kőhíd a tehetősebbeket is beruházásra csábította így, a környéken felhúzott kezdetleges építmények helyén kis idő elteltével elegáns házak magasodtak, vagyis szép lassan lakóövezetté és kereskedőutcává változott a szerkezet. Így azonban a meglehetősen széles híd, amely addig a szekereknek, állatoknak kényelmes átjárást biztosított, jelentősen leszűkült.

Kávézó a hídon Forrás: Shutterstock/ingehogenbijl

A 15. században egy hatalmas tűzvész a fél várost és a hídon álló épületeket is porrá égette, az ezt követően emelt (jellemzően kő-) házak – pontosabban a 62 épületből 32 – viszont máig megmaradtak.

A több száz éves kulturális emlékek a német architektúra egyedülálló alkotásai.

Mivel a korabeli szakemberek tartottak attól, hogy a magas, háromszintes házak túlterhelik a híd tartószerkezetét, minden boltívet megerősítettek. Ezt követően vált közkeletűvé a Krämerbrücke (a kereskedők hídja) elnevezés, a városban járva ma is így keressük, ha szeretnénk megcsodálni.

Forrás: Shutterstock/Sergey Dzyuba

A későbbiekben újabb változások történtek: a bencés templomot a 19. század elején lebontották, helyére lakóházak kerültek. A híd a második világháborúban szerencsére nem pusztult el, csak néhány házat ért bombatalálat.

1967 és 1973 között komoly felújításra került sor, ugyanis a városvezetés felismerte, hogy csupán a firenzei Ponte Vecchio vetekedhet az építészeti kuriózummal, amely egykori pompáját visszakapva igazi látványosság lehet a turisták számára.

Néhány kivételtől eltekintve a házak ma a város tulajdonában vannak. Mindegyik favázas, homlokzatuk, színük azonban különböző, és a díszítőmotívumok, rozetták is nagyon sokfélék, érdemes időt szánni a megfigyelésükre. Az épületeken különös hangsúlyt kapnak a hajlatok, a párkányok, amelyeknek sajátos szimbolikája gyakran az eredeti tulajdonos foglalkozására utal.

A híd történelmi homlokzatai a járókelők szemszögéből Forrás: Shutterstock/ FooTToo

A házak földszinti helyiségei a 21. században is kézműveseknek adnak otthont, a helyi hagyományokat őrző mesterek finomságokat, borokat, fűszereket, használati tárgyakat árulnak. A leghíresebb boltok egyike a Goldhelm, ahol megkóstolhatjuk a messze földön híres erfurti kézműves csokoládét, illetve itt található Martin Gobsch üzlete, ahol fából készült babákat vásárolhatunk. Beate Kister, a 25-ös házú számú ház bérlője pedig a vidékhez szervesen kötődő grafikákat készít, az alkotó fő inspirációs forrása Türingia, a természet, a város és a híd szépsége. A sétában elfáradtak a hangulatos étteremben vagy kávézóban pihenhetnek meg.

Favázas házak

A német építészet remekei az ún. favázas házak, a jellegzetes Fachwerk épületek. A tartóelemeket nem vakolták be, így a vázszerkezet önmagában, illetve a fa faragása, esetleg festése révén esztétikai hangsúlyt kapott. Az Európa gyorsan fejlődő középkori városaiban gyakran alkalmazott eljárás lehetővé tette, hogy kevésbé teherbíró talajon is stabil lakóépületeket húzzanak fel. A technológia jóvoltából egyre több magas, sokszintes épület készült, már lehetett felfelé terjeszkedni. A középkori favázas épületeket sűrű osztású, szintenként beépülő oszlopok tartották, a karcsú elemeket pedig vízszintes kötőgerendák, andráskeresztek merevítették.

(Forrás: Lakáskultúra)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.