Különleges várséták várnak ránk Veszprémben - Íme egy kis ízelítő

veszprémi várnegyed
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 19. 13:22
Államalapításunk meghatározó mozzanatai, valamint a hozzájuk kapcsolódó történelmi emlékek mind Veszprémhez, az első keresztény magyar püspöki székhelyhez köthetők. Ezeket augusztus második felétől a Work in Progress 2023 programsorozat keretein belül új, vezetett tematikus séták során fedezhetjük fel a megújuló veszprémi várnegyedben.

Az államalapítás, az első keresztény püspökség megalapítása és Veszprém története ezer szálon fonódik össze. Ispánki József Szent István királyt és Boldog Gizella királynét ábrázoló ikonikus szobra mára a város jelképévé vált, de az államalapítóhoz, valamint családjához köthető emlékekkel a várnegyed több pontján is találkozhatunk.

Szent István király és Boldog Gizella királyné ikonikus szobra Fotó: Nagy Lajos

Szent István legendája szempontjából fontos emlék a Szent György Kápolna is. Szent István király legendájában fennmaradt történet szerint Szent Imre herceg ezen a helyen tett szüzességi fogadalmat. Ugyanitt őrizték Szent György ereklyéjét is, amelyet államalapító királyunk a bolgárok felett aratott győzelme emlékére a bizánci császártól kapott, majd Veszprémbe hozatott. A Szent György Kápolna ettől kezdve fontos és látogatott zarándokhellyé vált.

Szent György Kápolna Fotó: Nagy Lajos

Mindezt az épület küszöbén a 14. századból ránk maradt latin felirat („in limine no sedeto", vagyis „ne üljetek a küszöbre") is jelzi, amely az ebben az időszakban idelátogató zarándoktömegeket figyelmeztette a helyes viselkedésre.

A koponyaereklyét később a Felvidékre akarták vinni a török elől menekítve, de útközben elporladt. A porladékból készült egy új ereklye, amelynek egy darabja Salzburgba került, majd onnan a mai Répceszentgyörgyre.

Szent István király és Boldog Gizella királyné Fotó: Nagy Lajos

A „királynék városában" az Istvánhoz és Imre herceghez kapcsolható emlékeken túl nem szabad elfeledkeznünk Boldog Gizella királyné örökségéről sem. Veszprém és környéke már Sarolt (Szent István édesanyja) idején királynői kegybirtok volt, a település Gizella életében különösen nagy jelentőségre tett szert.

Szent István Templom és Szent Mihály Főszékesegyház Fotó: Nagy Lajos

A Veszprémi Főegyházmegye basilica minor rangú templomának, a Szent Mihály Főszékesegyháznak az építtetését – 1030 körül – első szent királyunk felesége kezdeményezte, akinek karereklyéje ma is a főtemplomban, a Szent Imre-oltárnál található.

Boldog Gizella karereklyéje Fotó: Nagy Lajos

Egy másik hagyomány szerint a Veszprém-völgyi apácáknál készült az a hímzett miseruha, amelyet később koronázási palástként ismerhettünk meg. A hagyomány szerint Gizella saját maga hímezte ezt, hiszen királynéként elsősorban ő gondoskodott az egyházak felszereléséről. A kiemelt jelentőségű műtárgyat jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.

A Gizella királyné nevét viselő 13. századi kápolnát Koller Ignác, a barokk kor egyik kiemelkedő püspöke a 18. században első királynénk tiszteletére újíttatta fel, és ezzel jelentősen hozzájárult a veszprémi Gizella-kultusz megerősödéséhez.

Gizella Kápolna Fotó: Nagy Lajos

Az Érseki Palota és a Nagypréposti Ház között megőrzött épület ebben az időszakban kapta a ma ismert jellegzetes kaput és homlokzatot. A Veszprémi Főegyházmegye szándéka szerint első királynénk karereklyéje a Gizella Kápolna megújítása után 2025-ben a kápolnába kerül majd át. Ezzel Udvardy György érsek révén valósul meg, amit egykor Koller Ignác püspök tervezett.

A veszprémi várnegyed Szent Istvánhoz, Gizellához és Imre herceghez köthető emlékeit a Veszprémi Főegyházmegye Work in Progress 2023 programsorozatának keretein belül, tematikus vársétákon ismerhetjük meg. A séták augusztus 20-án 13 órától óránként indulnak és ingyenesen részt vehetünk rajtuk. A találkozási pont a Körmendy Ház lesz, ahol vár majd ránk a királyi pár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.