A luxuslakóház alá szorult óriás "higanycsepp" New Yorkban

Chicago
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 29. 13:33
15 éves várakozás után most már nem csak Chicagónak, hanem New Yorknak is van óriás „higanybuborékja". A 2008-ban megrendelt gömbölyű, tükröződő felületű köztéri alkotás elkészültét először a 2008-as pénzügyi válság, majd a Covid-19 járvány késleltette.
New York, Tribeca Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

Az elképesztő ezüstóriás Manhattanben, a Tribeca negyedben bukkant fel idén februárban. A higanycseppre hasonlító íves, tükröződő szobor legmagasabb pontján közel 6 méter magas, és a becslések szerint 8 és 10 millió dollár (2.8 milliárd-3.5 milliárd forint) közötti összegbe került a felállítása. Érdekessége, hogy felülete visszatükrözi a környezetet, gombölyű felületének köszönhetően pedig torzítva láthatják magukat viszont a járókelők.

New York, Tribeca Forrás: AFP/Timothy A. Clary

írja a Lakáskultúra a szobor kapcsán.

A köztéri szobor alkotója az indiai születésű brit művész, Anish Kapoor, az alkotás előképe pedig egy korábbi műve, a Chicago-ban 2006-ban felállított Cloud Gate (2006), amelyet a köznyelvben csak „babnak" neveznek.

De míg a chicagói szobor szabadon áll a Millennium Parkban, addig az új manhetteni bab az 56 Leonard, ismertebb nevén a Jenga Tower luxuslakóépület alá van "beszorítva". Az amorf tömb pontosan úgy néz ki, mintha a fölé tornyosuló épület éppen össze akarná nyomni. Bár a szobor felállítása idején még nem kapott hivatalosan nevet, legtöbben "óriás higanycseppként" vagy "fényes babszemként" emlegették. A februárban átadott szobor egyébként mindig is az épület terveihez tartozott, de a vírushelyzet okozta logisztikai nehézségek miatt alkotója nem tudta befejezni a művet. A köztes időben az arra járók elől rejtegették a félkész alkotást.

New York, Tribeca Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Michael M. Santiago

"A higanycsepp hatalmas acéllemezekből készült, amelyeket egymáshoz hegesztettek, így a szobor végtelennek és simának, sőt, túlviláginak tűnik. Azonban néhány lemez szélei láthatóak: közelről nézve több hosszú, vékony rés fut végig a művön; kicsit távolabbról azonban egységesnek, sima felületűnek tűnik a hatalmas csepp. A szobor kábellel van felfüggesztve, így tökéletesen tud reagálni a hőmérsékletváltozásokra, sőt, szél és csapadék hatására még mozog is."írja a Lakáskultúra, ahol tovább olvashatsz a műről és annak chicagói előképéről.

Forrás: Lakáskultúra, The Art Newspaper

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.