Húsvéti programokkal és élő állatokkal nyitja a szezont a Vasúttörténeti Park

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 05. 11:25

A fővárosi Vasúttörténeti Park, mely Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja, április 1-je óta nyári nyitvatartással üzemel. Húsvéthétfő a Vasúttörténeti Parkban elnevezésű egész napos programját április 10-én tartja meg - olvasható a park oldalán.

Forrás: facebook.com/vasuttortenetipark

A rendezvény már hagyományként tér vissza idén, és a korábbi évekhez hasonlóan most is számos színes program várja majd a családokat 10 és 18 óra között.

Az nap 11 órától az Ákom-Bákom Bábcsoport a Világgá ment Csacsi és Bari című történetét adja elő, majd 13 órától az Aranykapu Hagyományőrző Társulat tavaszköszöntő műsora lesz látható a színpadon.

Lesz állatsimogató, ahol nyuszik, lámák, mini pónik és alpakkák várják az állatbarátokat, de lehet majd holland törpe kecskével és gidáival is fotózkodni; valamint a pónilovaglást is kipróbálhatják a vállalkozó kedvű apróságok.

A játékos foglalkozások idejére kreatív kézműves sarkot rendeznek be a szervezők, ahol ünnepi alkotások készülhetnek, valamint nem marad el az arcfestés és a csillámtetoválás sem. A park örök kedvencei, a kerti vasút, a kézi hajtány, a gőzmozdonyvezetés és a fordítókorongozás szintén várják majd a jelentkezőket.

Az eseményen a Vasúttörténeti Park általános jegyárai lesznek érvényben, a Tavaszi belépőjegy most nem lesz érvényes - írták az oldalon, és a Facebook-on, ahol mindig frissülnek a részletek, érdemes figyelni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.