A svábhegyi villák építészének nyomába eredhetünk ezzel a sétasorozattal

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 16. 12:29

A Szent István-bazilika, az egri főszékesegyház és az esztergomi bazilika. Ez csak néhány a klasszicizmus korszakának egyik legjelentősebb építésze, Hild József épületei közül. Az ő budapesti munkásságát és örökségét ismerhetjük meg az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet ingyenes sétaútjain, tudtuk meg az MTI-től.

Szent István-bazilika Forrás: MTI/Róka László

A november 20-án induló, három alkalomból álló program során felfedezhetjük Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal a korszak gazdasági és művészeti eseményeiről, a korszak hangulatáról.

Hild József a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.

A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A pesti belváros az épületein keresztül pontos korlenyomata annak az időszaknak, amikor az erősödő polgárság öntudatára ébredt - írják a közleményben.

A felújított Hild-villa a Budakeszi úton található. Az épületet családja részére tervezte az építész 1844-ben Forrás: MTI/Mohai Balázs

A séta alkalmával a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret, hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek, miért látjuk még ma is lenyűgözőnek és elegánsnak ezeket a házakat, valamint, hogy milyen ember volt Hild József, aki képes volt mindezt létrehozni.

Vasárnap, november 20-án, 11 és 13 óra között az első séta alkalmával Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal várja időutazásra az érdeklődőket.

A felújítás alatt álló esztergomi bazilika Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A második séta alkalmával, november 27-én a Svábhegyen tekintik át a Hild-értékeket a résztvevők. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból válogatva idézi meg a Svábhegy egykori hangulatát.

December 4-én, a harmadik sétán a résztvevők az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek 2013 óta helyet adó épületet járhatják végig. A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. Cikkünk készültekor, még nem volt teltházas a séta, érdemes igyekezni!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.