Videó: II. Erzsébet királynőt is miniszoborba foglalja Kolodkó

II. Erzsébet brit királynő
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 22. 11:04

Kolodkó Mihály imádott miniszobrai mindig mosolyt csalnak az arcokra. Kolodkó azontúl, hogy vicces, néha szarkasztikus szobrokat állít, igyekszik mindig a jelentős, aktuális esményekről, történtésekről is megemlékezni miniatűr alkotásain keresztül. Így nem maradhatott ki a sorból a II. Erzsébet királynőről készülő szobrocska sem, amiről szinte semmit nem tudunk, csak a művész közösségi-oldalára feltett videójából értesülhettünk róla. A kommentelők fantáziája viszont meglendült.

Miközben a mű készül, a háttérben a királynő temetési szertartásának részleiről szóló hírt lehet hallani. A kommentelők pedig találgatásba kezdtek, vajon hová fogja eljhelyzeni az elkészült szobrot. Egyikük azt írta, reméli, hogy itt lesz Budapesten, míg egy másikuk szinte biztos benne, hogy a Buckingham-palota kerítésénél láthajuk majd viszont. Egyelőre ezt még nem tudjuk, de amint kiderül, mindenképpen hírt adunk róla.

A legutóbbi Kolodkó-alkotás egy mosolygós kis szurikátát formáz meg hátizsákkal a hátán, ami a SOTE-I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika kerítésén kapott helyet, és ami könnyen a diabéteszes gyerekek kabala-állatává válhat. A szobor állításának apropója az inzulin felfedezésének 100 éves évfordulója volt. Münchenben, ahol most éppen a híres sörfesztivál zajlik, pedig elkerült egy söröskorsót szorongató Pumukli is.
(Címlapkép: Kolodko Art/Facebook-printscreen)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.