Elárverezik Munkácsy százhúsz év után előkerült festményét

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 05. 11:38

Október 17-én számos izgalmas festmény kerül kalapács alá a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, melyhez kiállítás is kapcsolódik. A képek október 16-ig láthatók a Falk Miksa utcában, köztük számos olyan alkotást találunk, mely a festők utazási élményeihez kapcsolódik. Ilyen például a Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző San Remo, Aba-Novák Vilmos római trattoria-ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek, vagy a Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító két mű.

Vaszary János utolsó itáliai nyarát idézi fel San Remo című festményén Forrás: Virág Judit Galéria

Vaszary János 1926-tól minden nyáron ellátogatott Olaszországba, utolsó itáliai nyarát 1937-ben San Remoban töltötte. Az őszi aukción a legmagasabb, 50 millió forintos kikiáltási árról induló festményén a tenger felől, a kikötő mólójáról, éteri fényben lebegve festette meg a várost. A színek oly mértékben áttetszővé válnak, mintha üvegre festette volna a képet, szinte azt mondhatni, a színek helyét átveszi a fény, írja az aukciós ház közleménye.

Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek 30 millió forintos kikiáltási árról indul.

A festő Olaszországban készült képeinek csupán töredéke ábrázolja a fővárost, a legtöbb a nyári kóborlásoknak, tengeröblöknek és középkori kisvárosoknak állít emléket, így a most aukcióra kerülő, római datálású festménye ebből a szempontból is kuriózum.

Aba-Novák Vilmos Utcai zenészek című festménye egy római utcát ábrázol Forrás: Virág Judit Galéria

Kádár Béla a tengerentúlról előkerült két festménye Amerika-élményének állít emléket, a manhattani felhőkarcolóknak, a nyüzsgő metropolisznak és a sodró emberáradatnak.

A Forgalomirányító New Yorkban című képen a rendőr éppen a lámpát állítja be, háta mögött pedig a jellegzetes manhattani felhőkarcolók magasodnak. A másik alkotáson egy nyüzsgő New York-i metróállomás látható.

Kádár Béla Amerika-élményének, a manhattani felhőkarcolóknak, a nyüzsgő metropolisznak állít emléket Forrás: Virág Judit Galéria

Az aukció kiemelt tételei közé tartozik Munkácsy Mihály mintegy százhúsz év után felbukkant anya-gyerek kompozíciója, Schönberger Armand nagyvárosi zsánerképeinek egyik kiérlelt darabja a Társaság, Boromisza Tibor Nyári zivatar című olajfestménye, amely a nagybányai korszak kiemelt alkotása és Perlrott-Csaba Vilmos egy korai műve, a Kecskeméti parkrészlet.

Munkácsy Mihály: Anya gyermekével Forrás: Virág Judit Galéria

Licitálni lehet majd Vaszary János az 1928-as Velencei Biennálén is bemutatott Balatoni tájképére, Gulácsy Lajos Különös szoba, Mednyánszky László Vonuló katonák és Tihanyi Lajos Absztrakt című művére és szecessziós Zsolnay-kerámiákra is. A kiállítás ingyenesen megtekinthető, a festmények október 17-én kerülnek kalapács alá a Budapest Kongresszusi Központban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.