Európában nyílt meg a világ leghosszabb lombkorona-ösvénye

Laax-Murschetg
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 04. 16:22

Svájc 2018-ban nyitotta meg első lombkorona-sétányát, most pedig már a világ leghosszabb ösvényének címére pályázik. A Senda dil Dragun, vagyis a Sárkány útja elnevezésű lombkorona-ösvény július 11-én nyitotta meg kapuit, és 1,5 kilométer hosszan kanyarog a fák között, Laax-Murschetg és Laax-Dorf településeket összekötve.

Október 11-től a látogatók digitális élménnyel is kiegészíthetik a kirándulást. A tervek szerint öt ponton lehet majd tabletet bérelni, melynek segítségével a kirándulók a kiterjesztett valóságba léphetnek, hogy ily módon ismerjék meg a helyi állat- és növényvilág és geológia jellegzetességeit, valamint bepillantást nyerjenek a mezőgazdaságot és a településeket érintő tudnivalókba.

Bár a lombkorona-séta inkább jó időre szabott tevékenységnek tűnik, a szervezők már tervezik, hogyan fogják Senda dil Dragun-t téli csodavilággá változtatni karácsonyra, ahol a látogatókat zenék és mesék fogadják. Nem csoda, hogy ezen a vidéken ilyen télközpontúak a túraprogramok, ugyanis a régióban, Flims Laax-ban található Európa legnagyobb hóparkja, így sok más lehetőség is kínálkozik a kikapcsolódásra - derül ki a travelandleisure.com cikkéből.

A Senda dil Dragun a Bajor-erdő Nemzeti Parkban található, 1300 méteres sétánytól vette át a címet. Annak az ösvénynek a legmagasabb pontja egy 44 méteres fatornyon található, mely esztétikailag beleolvad az erdőbe, ugyanakkor varázslatos kilátást nyújt a környező tájra. Az ösvényen különböző megállókon informálódhatunk a helyi élővilágról, mint az ecophiles.com gyűjtéséből kiderül. Szintén a leghosszabbak között találjuk a Saar-vidék 1250 méter hosszú, 23 méter magas ösvényét, melynek végén 43 méter magas kiláóból nézhetünk körül a környéken.

Címlapkép forrása: ©Flims Laax Falera/Philipp Ruggli/facebook.com/MySwitzerlandCHE

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.