Világbajnok, barackos, rózsavizes granitát kóstoltunk a Kolosy tér új helyén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 19. 18:19
Gerencsér Dóra

A főváros budai oldalán egyre több az új és minőségi gasztronómiai egység, amire nagyon szüksége van a városrésznek ahhoz, hogy egy kicsit felpezsegjen benne az élet. Természetesen az olyan helyek, mint az Okuyama no Sushi, ami Budapest egyik legjobb sushi étterme, az autentikus Asli indonéz étterem, a salátatáljairól és croassant szendvicseiről ismert Pléz, vagy a nemrég nyitott Kolosy Garden, ahol a Belli di Mamma nápolyi pizzái sülnek, már így is sokat hozzá tettek a környék gasztrokultúrájához, de egy kis újítás sosem árt.

Forrás: Travelo.hu

Ezért örültünk nagyon, mikor pár napja a Kolosy tér új fagylaltozójának végre kinyílt a kékre festett kapuja és zsalugáterei. A Bruno Dolce & Caffe névre hallgató fagylaltozó hiánypótló helyszín, mivel egy-két kisebb fagyispulttól eltekintve, a Lajos utca és a Csemete utca vonalán nincs egy igazán minőségi és állandó fagylaltozó.

De elzarándokolni is megéri ide, mert a fagylaltok mellett, amit "kenésre" mérnek (egy kenés 2 ízzel 400 forint), egy igazi különlegességet is találunk a pultban. Ahogy az ajtón olvasható táblán is írják, a granita se nem fagylalt, se nem sörbet, se nem jégkása, de ehhez a háromhoz áll legközelebb.

A világbajnos se nem fagyi, se nem jégkása Forrás: Travelo.hu

A kétdecis (800 forint) és a háromdecis (1500 forint) pohárba mért - a kávén kívül tejmentes - granita, egy szicíliai desszert, ami vizes alapú, fagyasztott, majd kásásra tört édesség. Érdemes az ízeket párban kóstolni, de a mangó, az eper, a vanília, az említett kávé és a 2017-es granita világbajnokság győztese, a barackos, rózsavizes, vaníliás Fiori di maggi magukban is tökéletes desszertek. Mi az utóbbit kóstoltuk meg, és még mielőtt egy kicsit megolvadt volna a pohárban, hogy inni lehessen, már el is fogyott.

Ide érkezik szombaton az Aperol Spritz granita Forrás: Travelo.hu

A felirat szerint a granitát már az őskorban is fogyasztották mint hűsítő italt, az igazi szicíliai granita receptjét pedig generációk óta őrzik és adják tovább a gelateriak. Amit itt kóstolhatunk, az is egy tősgyökeres szicíliai fagylaltmester (Maestro Gelatiere), Fabio Marconi receptje alapján készül, aki az említett Fiori di maggi nevű granitájával 2017-ben világbajnok lett, 2018-ben pedig a második helyezést érdemelte ki. Ha nem tudnánk választani a sok íz közül, vagy kóstolnánk mielőtt választunk, a pultosok készségesen elmondanak mindent és ízkombinációkat is szívesen ajánlanak.

A fagyi pultban a kedvelt olasz ízeken és nem a túltolt díszítésen van a hangsúly Forrás: Travelo.hu

A granitánkkal és a fagylaltunkkal végül kiülhetünk a Dolce & Caffe elé a kis padokra, és hallgathatjuk a város esti susmogását. Mi például így zártuk a tegnapi napot, de szombaton is visszajövünk még kóstolni, mert a granitás pultba megérkezik majd a szombati nap sztárja, az Aperol Spritz granita is. A hely egyébként hétfőtől szombatig, 11-től 21 óráig tart nyitva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.