Az Egri borvidék idén új arculattal lép a borkedvelők és a szakma elé. Az egyszerre modern és klasszikus dizájn mostantól egységesen képviseli a borvidék közösségét. Az új arculatot Ipacs Géza tervezte meg. Az embléma stílusa klasszikus és modern egyszerre, a logó összhatása egyformán sugall komolyságot és méltóságot. Többek között erről is szó esett a mai sajtótájékozatón, amin a Travelo is részt vett.
„Nem tudom, hogy milyen lett volna nem egriként elkészíteni ezt az arculatot. Természetesen megkönnyítette a tervezést a borvidék ismerete, leginkább abban a tekintetben, hogy az elmúlt 20 évben végigkísérhettem azokat a stratégiai dilemmákat, melyek ismerete nélkül vélhetően mást terveztem volna" – mesélt a grafikus a munkafolyamatról.
Az embléma két részből áll, az egyik az Eger felirat és a „Szenvedély 1000 éve" szlogen, ami a borvidék ezeréves múltjára utal, így helyezve azt történelmi kontextusba. A másik az ikon, ami egy szárnyas bikát ábrázol. Ez elsősorban az egri bikavérre utal, ami régóta kötődik az Egri borvidékhez, és annak kiemelt bora. Ugyanakkor a bikamotívum nem szokványos, hiszen szárnyai vannak, ami által mitológiai visszacsatolással is bír.
„Úgy láttuk, hogy most van itt az ideje – és nemcsak a borászoknál, hanem a borvidék összes szereplőjénél is – az összefogásnak. Olyan változások szakadtak ránk, amelyek magukkal hozták az újragondolást és egyfajta újrakezdést. Ennek az alapját egy nagy piackutatás adta, amelyből láttuk, mi az, amin változtatnunk kell. Az egri bikavér marad a középpontban, emellett azonban szeretnénk megmutatni, milyen sokszínű is Eger. Így ugyanúgy a könnyed fehéreket és rozékat, valamint a komoly, dűlős borokat is kommunikálnunk kell, és persze nagyobb hangsúlyt helyezni a helyi rendezvényekre. Ehhez nyújt segítséget az új, egységes arculatunk" – tette hozzá Soltész Gergely az egri borászok képviseletében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.