Mezítlábas taposópark épült Nógrádban, és további tervek is vannak

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 08. 17:49

A Nógrádi Napraforgó Egyesület nyertes pályázatának és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően nemrégiben mezítlábas taposópark épült a településen - adja hírül a nool.hu.

Nógrád látképe Forrás: Christo/commons.wikimedia.org

"A negyvennégy méter hosszú taposóparkban különböző felületeken mezítláb kell végigmenni. Ezek között megtalálható több minőségű kő, kavics, valamint homok, műfű, fa, tégla, sőt még meggymag is. Miközben végigsétálunk rajta, az anyagok masszírozzák a talpat, így javítja az egyensúlyt" – mondta Kancsár Erika, az egyesület jelenlegi elnöke.

Az érintett területen található még két kiülő, egy szerelemlakat-állvány és egy homokozó is. Az egyesület tervei között szerepel egy bográcsozó kialakítása és egy kültéri pingpongasztal beszerzése. Emellett szeretnék kis táblákkal megjelölni az itt található gyógynövényeket azért, hogy a gyermekek minél jobban megismerhessék őket. Bár még a hivatalos átadóünnepséget nem tartották meg, a helyiek már birtokba vették a parkot, amely a jövőben közösségi térként fog funkcionálni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.