A világ leghosszabb, tavasztól őszig igénybe vehető óriáscsúszdája lehet az a látványelem, amelyet a Síaréna Kft. épít Eplénybe. A projekt célja, hogy a Bakony szívében lévő kis település méltó helyet foglaljon el a világ turisztikai térképén, és ne csak a téli hónapokban vonzza a látogatókat.
Az eplényi Síaréna jelenleg a téli sportok szerelmeseinek egyik legismertebb hazai sportlétesítménye, de a beruházók célja az, hogy a település természeti kincseit kihasználva egy nagyszabású, négyévszakos turisztikai attrakciót hozzon létre a Kalandhegyen – írta elsőként a Síelők.hu.
A Síaréna nyilvánosan elérhető, fejlesztési koncepciójában kiemeli, hogy "a munkálatok erdőírtással nem járnának", megvalósításukat az eddig kivett területekre tervezik. A cél az, hogy "a nyári melegben is legyen egy olyan eszköz, ami frissítő szórakozást nyújt a látogatóknak". Így született meg az ötlet, hogy a libegő vendégei számára építenek egy vízicsúszdát, ami a hegytetőről egészen a völgybe szállítja vendégeit.
"A tervezett nyomvonal és a szintkülönbség miatt kb. 1,5 kilométeres csúszda építése szükséges, a csúszdaforgalmazók és -gyártók elmondása alapján a leghosszabb csúszda 800 méter hosszú, ebből pedig az következik, hogy az eplényi vízicsúszda lesz a világ leghosszabb vízicsúszdája" – olvasható a fejlesztési tervben.
Pedig még 800 méternél is nagyobb számokról lehet olvasni bolygónk leghosszabb csúszdája kapcsán. Legalábbis két éve a Travelón már írtunk arról, amikor Malajziában a dzsungel közepén, Penang vidámparkjában már az utolsó simításokat végezték a rekorder hosszúságúnak tervezett vízicsúszdán, amely azóta meg is nyílt, és ma már 1140 méter hosszan lehet csúszni rajta.
Ugyanakkor a minden korosztály számára tervezett csúszdával kapcsolatban a projekt vezetői néhány kérdéssel szeretnék felmérni a célközönség véleményét. A piackutatást a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködésben végzik. A Síelők.hu weboldalán keresztül elérhető kérdőív kitöltésével bárki véleményezheti a tervet, így a beruházók már a csúszda megépítésnél figyelhetnek azokra a szempontokra, elvárásokra, melyek a látogató közönség számára vonzóbbá tehetik az attrakciót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.