Szalonnasütésbe torkolló geotúrát szerveznek hazánk egyik legszebb szurdokába

túra
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 08. 10:55

Hazánk egyik legszebb pannon homokkőben kialakult szurdokába, a zalai bükkösökkel övezett Kőszikla-szurdokba hív túrázni április 10-én szombaton a Túrafalók csapata. Bár maga a völgy nem túl hosszú, a mélysége és a gazdag élővilága miatt így is nagyon látványos. A mellette feltörő források környékén pedig három Szent György-vonal találkozási pontja található, vagyis a hely energetikai tulajdonsága is nagyon kedvező – csábítják a szervezők az energiaturizmusra is fogékony kirándulókat az esemény Facebook-oldalán.

Kőszikla-szurdok Forrás: Dr. Szentes Szilárd / Túrafalók

A szombaton 10 órakor induló geotúrához a csapat a Zalakarostól 22 kilométeres távolságra található Nagybakónak parkolójában találkozik, ahonnan az útvonal a Kőszikla-szurdok – Csibiti-völgy – Csibiti-tó – Árpád/ Eszperantó-források állomásain vezet végig, majd ismét a parkolóba tér vissza. A tervek szerint a 3-4 óra alatt teljesíthető túra hossza mintegy 5 kilométer, az útvonal során pedig nagyjából 220 méteres szintkülönbséget fognak megtenni. Érdemes szalonnázáshoz szükséges alapanyagokkal is készülni, mert a szervezők a túra végeztével közös szalonnasütést is ígérnek.

Ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a túra közepes nehézségű és mérsékelten kutyabarát, több lépcső és a fotón is látható létra nehezíti az ebek dolgát. A túrázáshoz alkalmas cipő, folyadék és hidegélelem mellett tehát az is hasznos, ha valaki túrabotot is visz magával, amely az eső után helyenként csúszós terepen lesz majd segítségére. A részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek forint, jelentkezni pedig az esemény Facebook-oldalán lehet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.