Nem biztos, hogy az a hal van a csomagolásban, ami rá van írva

hal
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 15. 19:28

A Guardian 44 nemrégiben készült tanulmány elemzésével arra a következtetésre jutott, hogy a tanulmányozott halcsomagok közel 40%-át tévesen címkézték fel. Míg az Egyesült Királyságban veszélyeztetett fajokat adnak el sügérként, Bangladesben mérgező gömbhalat árulnak.

A kép illusztráció Forrás: Sharon Ang/pixabay.com

Az élelmiszerbiztonsági hatóságok már DNS-tesztet használnak a halak azonosításához, de az átlagos vásárló csupán az érzékszerveire hallgathat. Ugyanakkor, mint Alan Reilly, a Dublini Egyetem Élelmiszer- és Egészségügyi Intézetének szakértője, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) halászati és akvakultúra tanácsadója rávilágít, a csomagolt halak többnyire filéként, vagyis az azonosítást megkönnyítő pikkely, fej és farok nélkül kerülnek a boltok polcaira. A fogyasztók kiszolgáltatottak a kereskedőknek és éttermeknek.

Ugyanakkor, mint mondta, van remény, mert a 2013-ban, Nagy-Britanniában kirobbant, és több országot érintő lóhús-botrány óta (amikor marhahúsként adtak el nagy mennyiségű lóhúst tartalmazó készítményeket) sokat javult a szupermarketek és a nagy márkák ellenőrzési protokollja. „Ez ráébresztette az ipart, hogy becsapják. Nem ellenőrizték a termékek eredetiségét, de most már mindenhol ellenőrzik" - tette hozzá a szakember.

Seth McCurry, a Marine Stewardship Council brit és ír kereskedelmi igazgatója szerint a vadon kifogott halakra és tenger gyümölcseire vonatkozó kék MSC címke, valamint a tenyésztett termékek zöld ASC (Aquaculture Stewardship Council) címkéje biztosítja a hitelességet és az eredetet. Ezek a termékek követik az MSC felügyeleti lánc szabványát, amely biztosítja, hogy a termék tanúsított halászatból vagy gazdaságból származik. A világon mintegy 38 000 helyszín rendelkezik MSC tanúsítvánnyal, a szupermarketektől, halárusoktól, szállodáktól és éttermektől a feldolgozókig, a forgalmazókig és a raktárakig.

Az MSC-termékek DNS-vizsgálatából az derült ki, hogy a hibás címkézési arány kevesebb, mint 1%, ami nagyon jó arány" - mondja McCurry. Az MSC legújabb tanulmánya, amelyet a Current Biology folyóiratban tettek közzé 2019-ben, 1402 termékből és 27 halfajból vett mintát, 18 ország kiskereskedőitől. Az eredmények szerint 360 tesztelt brit termék közül 354-et helyesen címkéztek fel.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ezek az arányok sokkal jobbak, mint azokban a tanulmányokban, amelyeket a Guardian elemzett? Közrejátszik, hogy ez utóbbi olyan tanulmányokat vizsgált, melyek a helytelen címkézés gyanúját tárgyalták. Másodszor a legtöbb halcsalás a tengeren történik, például akkor, amikor a halakat a halászhajókról a feldolgozóhajókra szállítják, ami alkalmat adhat a téves címkézésre. Az MSC feladata éppen az, hogy ellenőrizze az ellátási láncot.

A Rambo halászhajó a Balti-tengeren Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Jens Buttner

"Gyakran esik szó a túlhalászat problémáiról" - mondja McCurry -, "de a nyomon követhetőség ugyanolyan fontos, mert biztosítja, hogy az emberek tudják, mit esznek, és amit esznek, az nem veszélyes". Reilly rámutat azonban, hogy a FAO 2018. évi, az élelmiszercsalásokról szóló jelentésében idézett halcsalási tanulmányok egy része az MSC jelölésű halak között is talált hibásan felcímkézetteket. „Valószínűleg kevesebb az ilyen eset, mint a nem-MSC-címkés csomagoknál, de ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van" - mondja a szakember, aki azt tanácsolja, hogy egész halat vásároljunk, amelyet sokkal könnyebb azonosítani, mint egy műanyagba csomagolt filét, és ha nem értünk az ilyesmihez, kérjük meg az árust, hogy filézze ki nekünk.

A félrecímkézett halakkal gyakrabban találkozhatunk az éttermekben, mivel a tányéron könnyebb elleplezni a valóságot. Az MSC tanulmánya megállapította, hogy a leggyakrabban a hekket helyettesítik a veszélyeztetett hokival, az atlanti tőkehalat pedig foltos tőkehallal. 2017-ben a brit Élelmezési Szabványügyi Ügynökség (FSA) olyan eseteket is talált, amikor harcsát illetve vékonybajszú tőkehalat adtak el atlanti tőkehalként, és megállapították, hogy az Egyesült Királyságban vett minták mintegy 7%-át félrecímkézték. A halválasztásban a Good Fish Guide segíthet, mely fenntarthatóság szempontjából osztályozza a halakat, illetve az az elv, hogy valami túl olcsónak tűnik a megszokott árhoz képest, akkor az valószínűleg nem az, aminek látszik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.