Nyomkövetőkkel ellenőrizné pilótáit és légiutas-kísérőit a Singapore Airlines

légiutas kísérő
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 25. 10:46

A járatok közötti, idegen országbeli tartózkodás során nem szabad elhagynia szállodai szobáját a Singapore Airlines személyzetének. Az intézkedést a szingapúri légitársaság a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében vezette be, számos más légitársasághoz hasonlóan. Éppen ezért nyomkövető eszközökkel biztosítaná a Singapore Airlines, hogy a hosszabb külföldi pihenőkön pilótái és légiutas-kísérői ne hagyják el szállodai szobájukat, és ne is érintkezzenek egymással.

Nem valószínű, hogy a légitársaság dolgozói ezt a hírt örömmmel fogadják Forrás: Sorbis/Shutterstock

A nagyobb kockázatú úti célokra tartó járatokon, mint amilyen London, további óvintézkedéseket vezettek be: a személyzet védőruhát és N95 maszkot köteles viselni, valamint hazatérés után három negatív tesztet kell felmutatniuk, hogy újból dolgozhassanak.

"Továbbra is a hatóságok által előírt szabályokat követjük, és szorosan együttműködünk velük annak érdekében, hogy biztosítsuk a személyzet és az utasok egészségét illetve biztonságát a repülés során" – írja az Airportal a légitársaság szóvivőjének közleménye alapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.