Bécs elfogadta a városi Gazdasági Kamara koronavírus elleni védekezésről szóló javaslatait, így idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi vásárokat az osztrák fővárosban. Az egyes vásárok méretétől és elhelyezkedésétől függően különböző egészségügyi szabályokat kell majd betartani. A maszk viselése az étkezéseken kívül mindenhol kötelező lesz, eladóknak és látogatóknak egyaránt. Emellett egyirányú forgalmi rendet alakítanak ki, illetve ahol szükséges, korlátozzák a látogatók számát is - derül ki Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményéből.
Idén is megrendezik tehát a Bécsi Városháza, a Rathausplatz előtt található karácsonyi vásárt, a tér másik felén pedig megszokott módon helyet kap a Karácsonyi Álom, a Wiener Weihnachtstraum, ahol egy igazi téli mesevilágot csodálhatnak meg az arra látogatók. Újra felállítják a kétszáz vörös szívvel feldíszített fát, a Herzelbaumot is.
Ha minden a tervek szerint halad, lehetőség lesz a Bécsi Jégálomban is korcsolyázni, igaz, a jégpálya a megszokott nagysága helyett most csak 3.000 négyzetméteren várja a mozogni vágyókat. Már kidolgozták a terveket ahhoz is, hogyan nyithat ki biztonságosan jövő év elején a kétszintes Jégálom, a világ legnagyobb szabadtéri műjégpályáinak egyike. Dátum is van már, 2021-ben január 20. és február 28. között lesz lehetőség a szabad jégen suhanni.
A járvány miatt idén elmarad viszont a tavaly harmincéves születésnapját ünneplő Bécsi Szilveszteri Ösvény, az év utolsó napján tartott hatalmas kültéri ünnepség. A városvezetés azért döntött így, mert a szakértők nem találtak olyan megoldást, amivel biztonságosan meg tudták volna rendezni az 50.000 négyzetméteren tartandó mulatságot. A jövő évi menet egyelőre nincs veszélyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.