Bő fél éve lehetett először olvasni arról, hogy új kilátót építenek a Zengőre, most pedig itt a hír, hogy ez szépen csendben el is készült az elmúlt hónapokban. Egészen pontosan a régi – 2010-ben balesetveszély miatt a turisták elől elzárt – geodéziai tornyot öltöztették acélköpenybe pont úgy, ahogyan például két éve a Nyúl és Győrújbarát határában álló Lila-hegyi kilátót is, csak épp utóbbit egy faszerkezetbe burkolták.
A Zengőre tervezett új, acélszerkezetű kilátó 22 méter magas, de összességében is a lombkoronaszint fölé magasodik, ahol gyönyörű körpanorámát kínál a kirándulóknak. Ugyanis nemcsak a Mecsek, de az egész Dél-Dunántúl legmagasabb pontjának számít.
A Zengő hegy nevét egyébként a népmonda azzal magyarázza, hogy a hegy zúgását a belsejében rekedt kincskeresők kiabálása okozza, mások szerint a hegy erdein és völgyein zenélő szél hangja lehet a név eredete. A Zengő oldalán, a híres zengővárkonyi szelídgesztenyésben van Rockenbauer Pál természetjáró, televíziós szerkesztő sírja. Ez az ország egyik legnagyobb és leghíresebb szelídgesztenye ligeterdeje, több száz éves példányokkal – olvasható a Wikipedia vonatkozó szókiccében.
A geodéziai tornyot körbeölelő acélszerkezetet magas korlátokkal tették biztonságossá, a padlószinteket azonban lyukacsos rácsok alkotják, amelyek inkább a tériszonyosoknak jelenthetnek kihívást. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a kilátót hivatalosan még nem adták át. A tervező Presting Optimum Mérnöki Zrt. a június közepi Facebook-posztjában arról ír, hogy a műszaki átadás megtörtént, de a használatbavételi engedélyezési eljárás még folyamatban van.
Bár a feljutást semmi nem tiltja, és a Facebook-on is egyre több túrázó tesz fel fotót a kilátóról, mindenki saját felelősségére mászhatja meg a Zengő új kilátójának lépcsőit. Önöknek hogy tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.