A legkedveltebb brit sütisütő verseny győztese Netflix sorozatot kapott

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 16. 15:56

Miután 2015-ben megnyerte a The Great British Bake-Off sütisütő sorozatának hatodik évadát, Nadiya Hussain szinte hozzákötötte az életét a BBC csatornához. A brit televíziónézők szerint is imádnivaló szakácsnő 2016-ban egy dokumentumfilm sorozatban jelent meg és Bangladeshbe utazott, ahol családi és gasztronómiai gyökereit kereste fel. 2019-ben a csatorna Time to Eat című sorozatában is közreműködött, de ez a 2020-as Netflix sorozat az első önálló főzőműsora – írják a FoodandWine oldalán.

Forrás: Nadiya’s Time to Eat / Netflix screenshot

A Nadiya's Time to Eat (a címen nem kellett sokat gondolkodni) érdekessége, ahogy az alább látható trailer videóból is kiderül, hogy a szakácsnő nem beszerezhetetlen alapanyagokkal főz és a legtöbb fogás elkészítése mindössze 10-20 percet vesz igénybe. A műsor hangulata majdnem olyan, mint mikor Jamie Oliver még a kezdet kezdetén „Pucér szakácsként" rohangált fel s alá a lakásában.

Sőt, Hussain még a trükközésekre is megtanítja a nézőket. Figyeljék majd meg, mikor használja azt a szót, hogy „Cheat"; na akkor kell majd a helyettesítő alapanyagokra és praktikákra odafigyelni.

A szakácsnő három gyerek mellett főz, így arra is figyel, hogy a háztartásokban, az idő szűkében lévő konyhafelelősöknek ne kelljen órákat a gáz mellett állni, hogy mondjuk vacsorát teremtsenek az asztalra.

Bár egyáltalán nem a karanténba zártság idejére tervezték a show-t, talán jobb megjelenési időpontot nem is találhattak volna neki, hiszen az étterembe járás helyett most mindenki otthon próbálgatja a főzőtudományát. A Nadiya's Time to Eat április 29-től lesz elérhető a Netflix oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.