Ezzel az ötlettel nem kellene kihagyni a középső üléseket a repülőn

design
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 23. 10:01

Az Aviointeriors nevű olasz cég új üléskoncepcióval állt elő, mely lehetővé tenné a higiéniai szempontból biztonságos utazást a repülés újraindulása után. A Janus névre keresztelt ötlet lényege, hogy a középső ülést megfordítják és plexifallal választják el a többitől, így biztosítva „a maximális elszigeteltséget az egymás mellett ülő utasok között" - adja hírül Flightglobal.

Forrás: aviointeriors.it

Mint Paolo Drago, az Aviointeriors vezérigazgatója elmondta, bár a kabin átalakítása egy kicsit bonyolult, az üléselhelyezés extra biztonságot kínál az utasoknak. Mint mondja, a Janus ülés nem foglal több helyet, mint a hagyományos konfiguráció, és nem ütközik a menekülési útvonalakra vonatkozó szabályokkal, ugyanakkor kapacitáscsökkentést sem igényel.

Drago úgy véli, a Janus ülések akár hat hónap alatt elkészülhetnek, ha van iránta kereslet. A cégnek ugyanakkor nem ez az egyetlen terve: a Glassafe egy átlátszó anyagból készült buborék, amely az utasok fejét és vállát veszi körül. Ehhez nincs szükség a meglévő kabinok átalakítására, és mint mondják, ez gyorsabb, olcsóbb és kevesebb átalakítást igénylő megoldás, mint a Janus.

Forrás: aviointeriors.it

A Glassafe ugyanakkor plusz súllyal jár, de Drago szerint még ez is jobb megoldás, mint a középső ülések üresen hagyása, mely a legkevésbé sem gazdaságos. Az Aviointeriors mindkét ötletre szabadalmi kérelmet nyújtott be, keskeny és széles testű repülőgépekre is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.