A filmtörténet egyik legismertebb karakterszínésze, Stanley Tucci, akit az Éhezők viadalából, az Ördök Pradát visel című filmből, a Hölgyválaszból, a Julie és Juliából, illetve főszereplőként az 1996-os Olasz módra című kulináris komédiából ismerhetünk, most végre főszerepet játszik majd a tévéképernyőkön is.
Az olasz-amerikai származású (a család eredetileg Calabriából érkezett Amerikába) színész azután vágott bele a Stanley Tucci: Searching for Italy című gasztro-dokumentumfilm forgatásába, hogy korábban már kiadta a Tucci Cookbook és a The Tucci Table című szakácskönyveket, amikben nagyrészt olasz származására visszavezetett, emlékekkel teli receptek sorakoztak.
Saját kulináris dokumentumfilm sorozatát a CNN égisze alatt készítik, és a tervek szerint négy részből áll majd. A hírek szerint a sorozat végigkíséri Tuccit az ország legkülönbözőbb régióiban és azt igyekszik majd bemutatni, hogy az ételek alakulását és elkészítését miként befolyásolja a gazdagság és a szegénység. Szó lesz a firenzei konyhakultúráról, a római, szicíliai és a milánói gasztrotrendekről és történetekről. Minden tésztát megkóstol, minden borba belekortyol és igyekszik majd a nézők elé tárni, hogy miért olyan ellenállhatatlan Olaszország és annak konyhája - olvasható a Foodandwine.com oldalán.
A CNN így nyilatkozott a színész elkötelezettségéről: Tucci vágya, hogy fedezze és bemutassa a történeteket és az embereket az olasz ételek mögött. Egy csodálatosan vonzó színész, aki igazi szenvedéllyel áll a témához. Arról, hogy a sorozat mikor kerül a képernyőkre még nincs hír, de az Imdb.com oldala szerint már készül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.