Bizonytalan a Flybe légitársaság sorsa

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 14. 09:39

Brit sajtóértesülések szerint anyagi teljesítőképessége határához érkezett a Flybe, amely így az összeomlás szélére került. A brit regionális légitársaság tagadja, hogy súlyos gondban lenne – írja az AIR Portal.hu.

Forrás: Arpingstone/Wikipedia

Budapestről 2017 májusától indított heti három járatot Londonba a Flybe, idén ráadásul bekerült a világ legbiztonságosabb fapados légitársaságai közé. Ugyanakkor az Independent a Sky News értesüléseire hivatkozva arról írt, hogy csődeljárás fenyegeti a céget. Úgy tudni, az Egyesült Királyság legnagyobb regionális légitársaságának megmentésébe a kormányt is be szeretnék vonni.

A Flybe 2018-tól keresett befektetőt, végül tavaly márciusban a Virgin Atlantic, a Stobart Group és egy amerikai kockázati tőkealap-kezelő 100 millió fontot pumpált a társaságba, de az anyagi problémák a legfrissebb hírek szerint nagyobbak, mint azt korábban sejtették.

A Flybe a Twitteren azt írta, nem reagál a sajtóban felmerült pletykákra, az üzemelése pedig folyamatos és zavartalan.

Az 1979-ben Jersey European Airwaysként megalakult légitársaság közel 200 regionális járatot teljesít az Egyesült Királyságban és Európában. Londonon kívül Anglia, Wales és Skócia több nagy városában is rendelkezik központtal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.