A történelmi jelentőségű Móri Borünnepen együtt van jelen a tradíció és a mai modern fesztiválhangulat. Az 1934 óta rendszeresen megrendezett fesztivált idén október 3. és 6. között tarják a belvárosban. Az ünnepen nem csak az egész évben nyitva tartó pincék várják majd a látogatókat, hanem finom háztáji ételek és gazdag kulturális program is.
Ha idelátogatnak, keressék fel a Borutcát, ahol a Móri Borvidék borászatai árusítják majd a termékeiket. A kiállítókat a Kapucinus téren találják majd meg - de a nyitott pincékbe is lehet majd kóstolni menni. A Hársfa, az Ezerjó és a Martinovics pincék már biztosan nyitva lesznek.
Ha pedig megéheznek kóstolják meg a kvircedlit, ami egy jellegzetes sváb sütemény, vagy az esküvők hagyományos éjjeli fogásaként ismert paprikás levest, ami ezen a négynapos ünnepségen egy jó ebédnek is beillik. A programok közt lesz még képzőművészeti kiállítás Mórhoz kötődő művészek anyagaiból a Szent István Parkban, kirakodóvásár Mór belvárosában, a gyerekeket pedig vidámpark várja a Wekerle Sándor Szabadidőközpontnál - olvasható a borünnep oldalán.
Az idei Népzenei és Néptánc Fesztiválon fellépnek többek között Szarka Tamás és a Ghymes, Rúzsa Magdi és zenekara, Nagy Feró és a Beatrice, a Blahalousiana és a Bagossy Brothers Company is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.