Kilátó és oktatóközpont is lesz a horvát Lonjsko Polje Nemzeti Parkban

Polje Nemzeti Park
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 23. 12:24
MTI

Ornitológiai központot létesítenek a horvátországi Lonjsko Polje Nemzeti Parkban, ahol mintegy 250 madárfaj él, közülük 170 ott is fészkel. A terület költözőmadarak, így a feketególyák fontos megállóhelye is.

Tájkép a Lonjsko Polje Nemzeti Parkról Forrás: Shutterstock / Készítette: iascic

A nemzeti park Sziszek, horvát nevén Sisak városával közösen mutatták be a fejlesztést, amely fontos szerepet játszik majd a turizmus fejlődésében is. Az ornitológiai központ otthonául az Oberhofer-Hangi-kúria elhagyatott épületét jelölték ki.

A központban helyet kap egy kiállító- és oktatóterem, valamint egy kutatóközpont laboratóriummal. Szálláshelyeket hoznak létre ornitológusok és más vendégek számára, bővíteni akarják a szabadidős lehetőségeket, éttermek, madárfigyelők, játszóterek, könyvtár és egy amfiteátrum kialakítását is tervezik.

A Lonjsko Polje Nemzeti Park a Száva folyó széles kanyarulatában, Sziszek és Nova Gradiska között helyezkedik el több mint 500 négyzetkilométeren. A nemzeti park nemcsak Horvátország, hanem az egész Duna-térség legnagyobb védett mocsaras, lápos területe.

Élőhelyet kínál többek között a fehér gólyának, a kanalas gémnek, a rétisasnak, a vadkacsának, az egerészölyvnek, a kormoránnak és olyan veszélyeztetett fajoknak is, mint a kerecsensólyom vagy a cigányréce.

A nemzeti park Cigoc falujában csaknem minden ház tetején van gólyafészek Forrás: Shutterstock / Készítette: Simun Ascic

A nemzeti parkban található Cigoc falu is, ahol csaknem minden ház tetején van gólyafészek. A település 1994-ben elsőként nyerte el az Európai Gólyafalu címet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.