Érzéki táncelőadások a belgrádi tavaszi fesztiválon

világhírű táncosok
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 12. 13:28

Nem kell messzire utaznia tavasszal, hogy lássa a világ legelismertebb balett- és táncegyütteseit, akik a szomszédos Szerbia több városában is fellépnek. A belgrádi nemzetközi fesztiválon 20 koreográfiát, valamint 25 szóló- és páros táncot láthatnak majd az érdeklődők. A március 22-től április 12-ig zajló rendezvény idei témája az érzelmek.

Izraeli táncosok Forrás: belgradedancefestival.com

Szépség, öröm, játékosság árad majd a színpadról. A balett előadások ígérkeznek a legérzékibbeknek, de a szervezők szerint a többi műfaj is mély nyomot hagy majd a nézőkben, hisz a színpadon világszínvonlaú táncművészek tolmácsolják az érzelmeket.

Íme, egy kis ízelítő a koreai együttes produkciójából:

Idén összesen 11 ország, 16 társulata érkezik; a Belgrád mellett Újvidéken és Versecen is lesznek előadások. A két utóbbi városban az olasz, amerikai és német táncosok mutatkoznak be.

A fesztiválra Franciaországból, Belgiumból, Olaszországból, Spanyolországból és Németországból is érkeznek tánccsoportok, de ízelítőt kapunk Korea, Izrael, Hollandia, Amerika, Kanada és Afrika táncművészetéből is. Tavaly óriási érdeklődés kísérte a rendezvényt, mintegy 23 ezren követték a fesztivál programját - írja a vajdasági Pannon RTV.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.