A vadászat újbóli engedélyezését egy szakértői bizottság javasolja, amelyet a gaboronei kormány hívott életre. A bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130-135 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok a lakosság számához viszonyítva, és ez egyre több konfliktushoz vezet az emberek és az állatok együttélésében.
A testület, amelynek tagja Frans Van Der Westhuizen vidékfejlesztési miniszter is, több más mellett a vadászat újbóli engedélyezését, az elefántok "rendszeres, de limitált leölését", a vadgazdálkodás "történelmi keretek között tartását" javasolja.
A tervek között szerepel a leölt elefántok húsának állateledellé való feldolgozása is, erre külön iparágat hoznának létre.
A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, hazája élővilágának szenvedélyes védelmezője, miután az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a vadászszafarikat.
A szakértői bizottság véleménye szerint a tilalom feloldása elősegítené a természetvédelem ügyét is, mert ha az emberek látják, hogy jó jövedelem származik a vadon élő állatokból, akkor óvni fogják őket. Masisi elnök azt ígéri, hogy mielőtt végleges döntést hoznak, széleskörű konzultációt folytatnak a kérdésről.
A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag állatvilága sok turistát vonz az országba, az ágazat a második legjelentősebb bevételi forrás a gyémántbányászat után. Természetvédők attól tartanak, hogy a nagyvadra történő vadászat engedélyezése rontja az ország hírnevét, és elriaszthat olyan turistákat, akik az élő állatok miatt keresik fel Botswanát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.