Alaposan megsínylik az amerikai nemzeti parkok is a nagy költségvetési vitát és ennek keretében az állami szervek leállását. A helyzet tömören: Donald Trump elnök költséges falat építene a déli, mexikói határra, amit a demokraták (az ellenzék) nem támogat, és addig nem szavazzák meg a költségvetést, amíg a falra elkülönített összeg ki nem kerül belőle. Patthelyzet.
Ennek sok kormányzati szerv esett áldozatul, hisz nem jönnek a bérek, a dolgozóknak pedig nem is kell felvenniük a munkát. A Guardian egy nemzeti park esetén keresztül mutatja be, hogy mennyire nem rózsás a helyzet.
A Joshua Tree Nemzeti Parkban 17 napja önkéntesek és a személyzet – nagyon lelkes – töredéke tartja fenn a rendet, próbálja a vécéket kulturált állapotban tartani és elvinni a szemetet. Azonban eddig bírták a munkát, a park közleményt adott ki, hogy a nem eléggé őrzött ikonikus fáikat elkezdték vandálok rongálni, szanitációs (tehát vécéügyi) problémák léptek fel,
tehát a parkot cakkumpakk be kell zárni.
Jellemző dolog, hogy nem a személyzet hiánya a fő gond, hanem a látogatók bunkó viselkedése. Olyanról is írt a park a közleményben, hogy egyes autósok új utakat alakítottak ki, magyarán átvágtak a védett területeken. A 3200 négyzetkilométeres, tehát hatalmas dél-kaliforniai parkot a végére nyolc fő vigyázta csak.
Ugyan egyes hírek szerint ha sikerül kitakarítani, mégse zár be a park, de már a bizonytalanság se tesz jót azoknak, akik ebből élnek (pl. túravezetők). Mások attól rettegnek, mekkora károkat okozhat a törékeny ökoszisztémában, hogy senki sem őrzi a parkot, mindenki kedvére pusztíthat most.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.