Mi jöhet még? Alkoholmentes apátsági sör jelent meg Belgiumban

apátsági sör
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 02. 09:46

A belga kultúra egyik sarokköve a sör, azon belül is az apátsági verzió. Persze ezt sokszor már nem szerzetesek készítik, legfeljebb a receptúrák származnak tőlük. A bő két éve az UNESCO szellemi kulturális örökségének részét képező belga sörkultúra azonban most komoly gyomrost kapott, legalábbis ha a sörözést szertartásosan szigorú szempontból vesszük:

megalkották az első alkoholmentes apátsági söröket.

A forradalmi történést már az is jól mutatja, hogy minderre 2019-ig kellett várni. Úgy tűnik ugyanis a felmérésekből, piackutatásokból, hogy a belgák lassacskán elfordulnak a magas alkoholtartalmú, testes, karakteres apátsági söröktől. A Telegraph szerint csak 2018-ban 30 százalékkal több fogyott az alkoholmentes és a könnyed búzasörökből.

2025-re pedig az egész világ sörpiacának 20 százalékát az alacsony alkoholtartalmú vagy mentes sörök alkotják majd.

Mindezek felett a belgák 62 százaléka úgy érzi, túl sokat iszik. Ezt fokozhatta az országot megdöbbentő eset, aminek során egy egyetemi beavatási szertartáson egy hallgató halálra itta magát.

Claire Dong sört csapol Leuvenben. Forrás: AFP/Benoit Doppagne

Emiatt a világ sörgyártását vasmarkában tartó AB InBev cg úgy döntött, piacra dobja a Leffe 0 százalékos verzióját. Egy új technológiára volt szükség ahhoz, hogy a normál esetben 6,6 százalékos sör megőrizze a fűszeres, füstös ízét: csak a fermentáció után vonják ki belőle az alkoholt.

A sörgyártó természetesen roppant büszke minderre, és az új sör is - alkoholfok ide vagy oda - illeszkedik szerintük a Leffe hagyományaihoz. A leffei monostor Namur tartományban, a Meuse folyó partján áll (a francia nyelvű részen), sört 1240 óta főznek itt. Manapság már azonban Leuven városában készül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.