Három német karácsonyi vásár, ahol nem érdemes diétázni

nincs diéta
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 13. 14:26

Nürnberg

A nürnbergi karácsonyi kavalkád Forrás: shutterstock / Készítette: Perati Komson

A Miasszonyunk templom előtti főtéren található a nürnbergi karácsonyi kavalkádban tavalj mi is jártunk, és már akkor is utaltunk rá, hogy mennyei illatok varázsolnak el mindenkit, aki oda látogat, a helyi mézeskalácsárusok ugyanis valamiféle titkos recept alapján, egészen egyedi ízű és fennséges illatú karácsonyi süteményt tudnak készíteni. Az eredeti Nürnberger Lebkuchent a horvát Dnevnik napilap szerint csak ebben a városban lehet megkóstolni, illetve egy kis szerencsével a közeli településeken is ráfuthatunk. Aki inkább sósat enne, az sem marad éhesen: a vásárban 700 éves recept alapján készítik a sültkolbászt; ez szintén helyi specialitás. Forralt bor részről a Feuerzangenbowle (tűzfogó bólé) elnevezésű nemzeti italt ajánlják. Ez egy látványos eljárással készül: az alapja egy alkoholos, forralt bor szerű ital, amelyre egy cukorsüveget helyeznek, amit leöntenek rummal, majd meggyútják, hogy a fém tartóról a cukor beleolvadjon az italba. Nürnberg egyébként a karácsonyi vásártól függetlenül is megér egy misét, hiszen a város tele van látványossággal - mi júniusban ezeket a helyeket barangoltuk be. Amennyiben gyerekekkel érkezik a szóban forgó városba, jó, ha tudja, hogy Nürnbergtől csupán félórányi autóútra található Zirndorf, amelynek 90 ezer négyzetméteres Playmobil vidámparkja, ahol egy többszintes játékmúzeumot és a ceruzagyártásról jól ismert Faber-Castell birodalom kastélyt is megnézhetik.

Drezda

Dresden, karácsonyi vásár Forrás: shutterstock / Készítette: Mapics

A drezdai karácsonyi vásár történelme az 1400-as évek elejére nyúlik vissza. A városban már akkor megrendezték az ünnepi forgatagot a főtéren, amikor a kézműves termékek mellett az otthon készített süteményeket is kínálgattak egymásnak a lakosok. A hagyományos finomságokat most is megtaláljuk a vásárban: az úgynevezett Striezel kenyeret, pontosabban fonott-kalácsot érdemes ebben a városban megkóstolni, de egyéb házi készítésű karácsonyi süteményeket, pörkölt mandulát és különböző ízű forralt bort is készítenek az árusok. A látogatókat a finom falatok mellett élő koncertekkel és szórakoztató előadásokkal fogadják.

Stuttgart

Karácsonyi kavalkád Stuttgartban Forrás: shutterstock / Készítette: hal pand

A város középkori hangulatában megépített stuttgarti karácsonyi vásár a Karls-Schillerplatz-on át a Városháza előtti térig vezeti el a látogatókat, ahol egy hatalmas adventi naptárt találnak. Tovább sétálva a városban, a Schlossplatzon látványos fényáradattal találkozhatnak, és szinte az egész várost ünnepi díszek lepik el. A karácsonyi vásárban háromszáz árus kínálja portékáját az idén, és eddig mintegy 4 millió látogató fordult meg a standok között. A nemzeti finomságokat, mint amilyen a sültkolbász, a rum és a helyiek édességei, nem érdemes kihagyni. Talán nem is gondolná, de a városban sör helyett, akár különleges borokkal is leöblítheti a karácsonyi ételeket. Megsúgjuk, hogy van egy borház a város szélén, amelyben mi egy forró nyári napon kerestük a felüdülést, de télen-nyáron várja a látogatókat. Hogy Stutgartban mi mindent érdemes még felkeresni, arról ebben a korábbi cikkünkben is olvashat.

Az európai turisták szerint Aachenban és Erfurtban is mesés a karácsonyi hangulat - ezt a két német várost Európa idei legszebb karácsonyi vásárának top tízes listáján is megtalálják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.