Debütált a látogatók előtt az első francia pandabébi

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 16. 09:00
Először lépett a nyilvánosság elé Franciaország első óriáspanda-bébije, az öt hónapos Jüan Meng, vagyis Valóra vált álom, melynek "keresztmamája" Brigitte Macron, a francia köztársasági elnök felesége.
MTI

Az augusztus 4-én világra jött hím pandabocs anyjával, Huan Huannal együtt jelent meg kínai lámpákkal díszített otthonuk üvegfala mögött a látogatók hangos éljenzése közepette.

Forrás: AFP/Guillaume Souvant

Videofelvételek szerint a kölyök anyjában csimpaszkodott, Huan Huan pedig úgy tűnt, mintha legszívesebben a házban pihent volna a fiával. Amikor elege lett, fogta a fekete-fehér szőrgombolyagot és visszabújt otthonukba.

A bandabébi névadó ceremóniáját decemberben tartották, a nevet Brigitte Macron együtt választotta ki a kínai first ladyvel, Peng Li-jüannal.

Szombat reggel kíváncsiak százai álltak sorban a közép-franciaországi Saint-Aignan Beauval nevű állatkertjének bejáratánál már a nyitás előtt egy órával arra várva, hogy megpillanthassák a bocsot.
Az állatkert kommunikációs vezetője kihasználta az alkalmat, hogy elmagyarázza az érdeklődőknek, milyen nehéz szaporodásra rávenni az óriáspandákat.

"Éveken át próbálkoztunk mesterséges megtermékenyítéssel. Jüan Meng születése a pandavédelmi erőfeszítések nagy sikere" - mondta Delphine Delord.

Forrás: AFP/Guillaume Souvant

A kis bocs az első óriáspanda-bébi, amelyik Franciaországban született. Jüan Meng világra jöttekor mindössze 142,4 gramm volt, öt hónap alatt hízott 11 kilogrammosra. Jelenleg is jó egészségnek örvend.

Jüan Meng szülei, a nőstény Huan Huan és a hím Jüan Zi 2012-ben érkeztek Franciaországba a pandadiplomácia keretében. A szülők 2022-ben térnek vissza Kínába, bocsuk két-három éves koráig lesz a francia állatkert lakója.

Mióta a pár megérkezett, az állatkert kétszer annyi látogatót fogad, mint előtte, tavaly rekordévük volt, elérték a másfél milliós látogatószámot. Idén azonban még nagyobb tömeget várnak, hiszen már a pandabocsot is meg lehet nézni.

Jelenleg két kínai pandaszakértő dolgozik a Beauvalban, hogy francia kollégáikat képezzék.
Vadon kevesebb mint 2000, állatkertekben mintegy 400 óriáspanda él a kínai vadgazdálkodási hivatal szerint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.