Két szép túrát ajánlunk a hétvégére

advent
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 13. 09:46
Ha elege van már a karácsony előtti hajrából, most választhat, hogy a hétvégén egy geotúra keretében, templomok érintésével éli-e át az adventi áhítatot és a csendet, vagy inkább megnézi, milyen az élet a téli Gemencen.

Vajon mi az ördög lehet az az ördögszántás? – teszi fel a kérdést a Balaton-felvidéki Nemzeti Park túraajánlója. Ha Önnek fogalma sincs, ráadásul egyedül szeretne barlangüregeket felfedezni egy hosszabb, függőleges sziklafal mentén, netalán szeretné látni a nyugati országrész túlzás nélkül legnagyobb karrmezőjét, annak december 16-án Dörgicsén a helye.

Az alsó-dörgicsei Boldogasszony templomromtól induló túra 6 kilométeren át kalandozik a természetben, és három híres középkori templomromot is útba ejt: a már említett Boldogasszonyt, a Kisfalud dörgicsei templomromot, illetve a Szent Péter dörgicsei templomromot.

A találkozó délelőtt 10-kor van, további részleteket a programról itt talál.

Szürke gém Forrás: Flickr.com / Copyright P.ALISSE/Pierre Alisse

Ha inkább a Gemenc felé viszi az útja ugyanezen a szombaton, akkor ott egy jelvénygyűjtő túrán vehet részt, mely szintén 6 kilométeres kihívást jelent. A pörbölyi gátőrháztól 10 órakor indul a kirándulás, melynek során a tökéletes csendet csak a mezei pocok neszezése, a szürke gémek esetleges rikácsolása, vagy a nagyvadak közelgő léptei törik majd meg.

További részleteket a túráról itt talál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.