Hiába tiltakoztak ellene, McDonald's nyílt egy vatikáni épületben

McDonald ' s
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 04. 08:08
A környékbeli lakók és boltosok, valamint némely egyházi méltóságok tiltakozása ellenére csendben megnyílt, és szombat óta zavartalanul üzemel az első McDonald's gyorsétterem a Vatikán és a Szent Péter tér tőszomszédságában, egy, a Vatikán tulajdonában lévő és több bíboros által lakott épülettömben.

A Róma szívébe tervezett gyorsbüfé egyik legádázabb ellenzője Elio Sgreccia bíboros volt, aki kijelentette, hogy a McDonald's menüje idegen a római gasztronómiai hagyományoktól és nem éppen egészséges - írja az MTI.

A kardinális "gyalázatnak" nevezte a "mega-szendvicsbolt" megnyitását, és azt mondta, hogy a Borgo Pio utcában lévő ingatlant inkább a szükséget szenvedők rendelkezésére kellene bocsátani. Az egyházi méltóságok egy részének heves bírálata ellenére kedden két apácát láttak bemenni a szolidan megbúvó hamburgerezőbe, amely tele volt vendégekkel - jelentették hírügynökségek.

A multinacionális étteremlánc közleményében hangoztatta, hogy noha az étterem vatikáni ingatlanban helyezkedik el, az egy nagy forgalmú turisztikai övezetet szolgál ki. Hangsúlyozták azt is, hogy a vendéglő kialakításakor más olaszországi műemléki helyszínekhez hasonlóan itt is teljes mértékben tekintettel voltak a történelmi környezetre.

Egyes környékbeli boltosok levélben kérték Ferenc pápától, hogy ne engedje megnyitni a gyorséttermet, mert a negyed művészeti, kulturális és társadalmi szövedékének felfeslését féltik tőle, és azt is hangoztatták, hogy biztonsági kockázatot jelent még több turistát a környékre csalogatni.

A La Repubblica című lap úgy tudja, hogy a Vatikán vagyonkezelő szervezete (APSA) havi 30 ezer euróért (több mint 9 millió forint) adja bérbe az üzlethelyiséget az étteremláncnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.