Idén hatodik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye" kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én került sor az Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg.
Legjobb látogatóközpontok:
Első helyezést ért el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporcán
Második lett a Fekete István Látogatóközpont – Kaposváron, a Deseda-tónál (Rippl-Rónai Múzeum)
Harmadik helyezett lett a Természet Háza Látogatóközpont – Gyenesdiáson (Bakonyerdő Zrt.)
Legjobb tanösvények
Első helyezést ért el a Zalaerdő Zrt. által létrehozott zalakarosi Csiga-túra tanösvény
Második helyezett lett az Erzsébet-ligeti tanösvény, kilátó és lombkorona-sétány – Gyomaendrődön (Gyomaendrődi Liget Fürdő Nonprofit Kft.)
Harmadik helyezett lett az Örvényi Pákász tanösvény – Tiszafüred-Tiszaörvény (Szabics Bt.)
Különdíj a leginnovatívabb létesítménynek:
A különdíjat a Zselici Csillagparknak , mint komplex ökoturisztikai élményt nyújtó helyszínnek ítélték oda. A látogatóközpontot üzemeltető SEFAG Zrt.-t a Zselicben megvalósított átfogó turisztikai fejlesztéseiért, innovatív megoldásaiért és követendő példáiért díjazták.
A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2015" és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2015" címet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.