Itthon is látható a világ legritkább szarvasfaja

Szegedi Vadaspark
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 15. 14:51
Itthon is látható a világ legritkább szarvasfaja

Mezopotámiai dámvad született a Szegedi Vadasparkban – írja az MTI. A világ legritkább szarvasfajának példányai Magyarországon csak itt láthatóak.

A fiatal hím Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark

Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy az állatkert egyik büszkesége az a mezopotámiai dámszarvas csapat, amely 2013 végén érkezett Szegedre, és idén május 30-án már a második borjúval örvendeztették meg a gondozókat. A látogatók sokszor nem is veszik észre egyből a jövevényt. Pihenés közben ugyanis tökéletesen beleolvad a napfény-foltokkal tarkított erdei kifutóba, ahogyan azt rejtőzködés közben is tenné természetes környezetében.

A mezopotámiai dámvad egykor a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, nagy területen élt, ott, ahol az emberi civilizáció és az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élő népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik az állatról: egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve nem tisztátalan, vagyis ehető állatként sorol fel. A fajt élőhelyének pusztulása és egyre növekvő vadászata sodorta a kihalás szélére. A 19. század végére már csak Iránban élt kisebb csapatokban, a '40-es években pedig már nyomát sem találták, ezért úgy gondolták, hogy kipusztult.

Anya és fia Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark

1956-ban azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban, ekkor indult meg a faj mesterséges szaporítása. Ma már több, mint hétszáz egyed él vadon Iránban és Izraelben, míg az európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak, ezek közé tartozik a Szegedi Vadaspark is.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál (a tömege 5070 kiló, a testhossza másfél méter), az agancsa pedig kevésbé „lapátos". Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli, ahol elbújhat a ragadozók elől, ezért a Szegeden kialakított kifutó is ezt a környezetet idézi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.