Fehér oroszlánkölyök a spanyolok új hőse

Spanyoloroszág
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 19. 17:40
Fehér oroszlánkölyök a spanyolok új hőse

Fehér oroszlánkölyök született Spanyolországban december 19-én, egy cirkuszban, Madrid közelében - adta hírül az MTI.

Az oroszlánkölyök 800 grammal jött világra és a cirkusz tájékoztatása szerint makk egészséges, hamarosan pedig el is kezdik majd idomítani, hogy a társulat tagjaként ő is felléphessen majd az előadásokban. A cirkusz életében egyébként nem ő az első fehér oroszlánkölyök, az anyaoroszlán már két évvel korábban is életet adott két kisoroszlánnak, akiket azóta már átköltöztettek a toledói állatkertbe.

Képünk illusztráció! Ő Layla, Johannesburgból. Fotó: Tambako The Jaguar / Flickr

Az új társulati tag ennek ellenére is világszenzáció, a fehér oroszlánok ugyanis a kihalás szélén állnak: jelenleg alig ötven példány él belőlük, a többségük ráadásul fogságban. Az egyetlen olyan hely a világon, ahol szabadon élhetnek, a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park.

A történelem során az első fehér oroszlánt 1928-ban sikerült befogni, egészen addig mitikus állatoknak hitték őket.

Az elmúlt két évben hazánkba is érkeztek fehér oroszlánok: először 2013-ban költözött egy hím és egy nőstény példány a Szegedi Vadasparkba, idén pedig az abonyi magánállatkertben lehetett fehér oroszlánkölyköket simogatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.